Aki számára fontos, hogy a chanukai gyertyagyújtás ne csak egy szép hagyomány legyen, hanem a halachának, vagyis a tórai és rabbinikus előírásoknak is minden tekintetben megfeleljen, az már tudja, hogy
akkor gyújtjuk meg a gyertyákat, amikor már besötétedett.
Akár az Omek magazin tavalyi chanukai cikkéből (III. évf., 13. szám): Gyertyagyújtás, vendégség, igyekezet, 2023. december 8.
„Nem előbb és nem később”, ahogyan a Sulchán Áruch fogalmaz (OC 672:1).
Idén ez Budapesten 16:51 és 16:57 között fog mozogni Chanuka napjaiban.
Logikus, hogy várjuk meg a gyertyagyújtással a sötétedést, hiszen a rabbinikus rendelet célja a csoda hirdetése [pirszumá deniszá]: az Örökkévaló csodálatos módon megsegítette népünket az elnyomó túlerővel szembeni küzdelemben.
Azért gyújtunk gyertyákat, hogy minél többen emlékezhessünk erre a csodára, megerősödhessünk hitünkben, és ezáltal újabb csodákat érdemelhessünk ki.
Híres kérdést tesz fel a Sááré Tesuvá (OC 187:4) az ilyenkor mondott bencsolás [étkezés utáni áldás] törvényei kapcsán. Ha ugyanis valaki elmulasztja a chanukai betoldást megemlíteni, akkor a végén még pótolhatja azt, ezzel a bevezetővel: „Az Irgalmas tegyen velünk csodákat, ahogyan csodákat tett velünk ezekben a napokban, ebben az időben.” Általában ugyanis azt a talmudi elvet követjük, hogy nem imádkozhatunk csodákért.
Márpedig a gyertyák nyilvánvalóan a teljes sötétségben az igazán feltűnőek – ezért helyes megvárni a csillagok feljövetelét a gyújtással.
A szombat természetesen kivételt jelent e szabály alól, hiszen a szombat bejövetele után már tilos a tűzgyújtás. Ezért péntek délután még a szombati gyertyák meggyújtása előtt gyújtjuk meg a chanukai gyertyákat, és elegendő olajat teszünk bele (vagy kellő méretű viaszgyertyát vásárolunk) ahhoz, hogy még a sötétedés után legalább egy fél órát égjen.
Az igazság azonban az, hogy korántsem ez az egyetlen vélemény, ami mellett a rabbik érveltek a gyertyagyújtás ideális időpontjával kapcsolatban. Maga a Talmud úgy fogalmaz,
hogy „akkortól kell meggyújtani a gyertyákat, amikortól lemegy a Nap” (Sábát 21b).
Tudjuk azonban, hogy a naplemente nem egy pillanat alatt történik meg, hanem egy komplett folyamat. Azt is tudjuk, hogy a zsidó életvitel számos egyéb részét is befolyásolja ez az időszak és az ezt kísérő rabbinikus viták.
Hiszen a naplemente időszaka – héberül bén hásmásot – talán a lehető legklasszikusabb példája a természeténél fogva kétséges időszaknak. Talán még az előző naphoz tartozik, talán már a következőhöz.
Ráadásul ez a kétség – ellentétben a legtöbb kétséggel – nem a tudásunk hiányából, hanem a dolgok természetéből, a teremtett világ normális rendjéből fakad.
Ha viszont ez így van, akkor hogyan is lehetséges az, hogy az „amikortól lemegy a Nap” kifejezést úgy értelmezzük, hogy „amikor a Nap már lement”?
Nem lenne sokkal logikusabb a naplemente elejéhez kapcsolni a gyertyagyújtás idejét?
Számos rabbinikus autoritás ezt is gondolja, például a Rásbá, a Rán, Rabbi Eliezer miMetz, vagy a vilnai Gáon.
Fentebb említettük, hogy minél sötétebb van, annál feltűnőbben hirdetik a gyertyák fényei a csodát. Emellett azonban az is igaz, hogy a régi időkben, amikor még nem volt közvilágítás, az emberek igyekeztek minél hamarabb hazajutni.
Ezért mondták a Talmud bölcsei, hogy sötétedés után 30 perccel már nem járnak annyian az utcán (Sábát 21b) – ma számunkra ez elképzelhetetlen.
Ennek fényében bizony lenne értelme annak, ha inkább nem a teljes sötétségben gyújtanánk meg a gyertyákat, hanem az alkonyat időszakában, amikor ugyan a fény ereje nem olyan erős, de a forgalom várhatóan jóval nagyobb.
Frappáns választ ad erre a kérdésre Rábénu Tám (1100-1171), Rási egyik híres unokája, a toszafista talmudi iskola egyik legkiemelkedőbb képviselője.
Elmélete szerint a Talmud finom nyelvezete megkülönbözteti a „naplementekor” [biskiát háchámá] és a „attól kezdve, hogy a Nap lement” [misetiská háchámá] kifejezéseket.
Miért van az, hogy néha az egyik, néha a másik szóhasználat szerepel? Azért, mert az utóbbi valóban a folyamat egy jóval későbbi fázisára utal.
Rábénu Tám e híres különvéleményét egy talmudi anomália megfejtése motiválja. Amikor a talmudi rabbik azon vitatkoznak, hogy pontosan mennyi ideig is tart a naplemente folyamata, végül abban maradnak, hogy nagyjából 13 és fél percnek megfelelő ideig (talmudi nyelven: amíg egy átlagember háromnegyed milt vagy kilométert sétál – ld. Sábát 34b).
Van azonban a Talmudnak egy másik részén egy egészen különleges szugja [talmudi szakasz], ami a világ különböző méreteivel foglalatoskodik, egyébként a Peszách áldozathoz köthető „távoli út” fogalma kapcsán (ld. Mózes 4., 9:10, Peszáchim 94a).
Ott pedig mintegy mellékesen azt is megemlíti, hogy a naplemente teljes folyamata 72 percnek, nagyjából 4 kilométernyi sétatávolság idejének felel meg!
Az márpedig nem mindegy, hogy a naplemente 13 vagy 72 percig tart! Melyik tehát a valódi? Rábénu Tám úgy oldja fel ezt a látszólagos ellentmondást, hogy a teljes folyamat 72 perc, azonban ebből csupán az utolsó 13 perc az, ami a fentebb említett kétséges időszak [bén hásmásot].
Más szavakkal: a napkorong eltűnése utáni időszak jelentős részét még bizonyossággal az előző naphoz sorolhatjuk, és a kétség, a valóságos átmenet csak az utolsó 13 percben kezdődik el.
Ez alapján nemcsak a két talmudi számítás közötti ellentmondás oldódik fel, hanem arra is választ kapunk, hogy miért különbözteti meg a Talmud a „naplementekor” és az „amikortól a Nap lemegy” fogalmakat. Az első felel meg az ún. első naplementének, amikor a napkorong eltűnik a szemünk elől, míg a másik a második naplemente, az utolsó 13 perc, amivel a kétséges időszak megkezdődik.
Ami pedig a chanukai gyertyagyújtás idejét illeti, abban a Talmud az utóbbi kifejezést említi: „amikortól a Nap lemegy”. Ezért – Rábénu Tám logikáját követve – a naplemente után nagyjából 60 perccel gyújthatjuk meg a gyertyáinkat.
Láthatjuk tehát, hogy ez a megoldás több szempontból igen elegáns. Egy nagy hátránya mégis van, amit mind a legrégebbi, mind a legutóbbi korok nagy rabbijai megfogalmaztak:
ha kiszámoljuk és felnézünk az égre, azt láthatjuk, hogy a naplemente után 60 perccel már teljes a sötétség.
(A legkiemelkedőbbek közülük a vilnai Gáon (1720-1797) és számos kora középkori rabbi a geonim időszakból (589-1038 között). Ld. Biur Halacha 261:2 „mitchilát”.)
Éppen ezért nehéz lenne azt mondani, hogy a valóságos naplemente csak ilyenkor kezdődne el, ha a szemeink azt mondják, hogy az már véget is ért.
„Rábénu Tám éjszakája” tehát 72 perccel kezdődik a naplemente után, és körülbelül 10-15 perccel azután, amit mi teljes sötétségnek érzékelünk.
A leggyakoribb kérdés ezügyben az, hogy a szombatot (vagy egy böjtnapot) meddig tartsuk?
Sokan a könnyítő véleményt követik és a sötétedést várják meg, amikor három csillag látszik az égen (ld. Sábát 35b – az Omek magazin végén is ezek az időpontok szerepelnek).
Mivel azonban vitatható, hogy pontosan mekkora csillagoknak és mennyire kell látszania, és mivel a szombat ügyében tórai törvényről van szó, melyeket szigorúan veszünk, ezért a legtöbb rabbinikus autoritás javasolja, hogy várjuk meg a munka végzésével „Rábénu Tám éjszakáját” is.
A kérdés az, hogy vajon a chanukai gyertyagyújtással is várjunk-e eddig?
A hétköznapokon ne tegyük ezt, hanem gyújtsunk azonnal a csillagok feljövetelével. Szombat este azonban, ha minden más szombaton is megvárjuk Rábénu Tám idejét (amit erősen ajánlott megtennünk), és várni szeretnénk a chanukai gyertyagyújtással, akkor van kire támaszkodnunk.
Moshe Feinstein rabbi és Smuel Wosner rabbi véleménye szerint helyes várni. Más rabbik azonban azt mondják, hogy még ilyenkor se várjunk. Ld. Dirsu Misna Berura 672:1.