Hat ellenszérum a haragra

„De ez mind semmit sem ér nekem, amíg Mordechájt, a zsidót látom ülni a király kapujában.” (Eszter 5:13)

Eszter könyve leírja Hámán történetét, akit a király főtanácsadójává nevezi ki, elképesztő hatalom birtokosává teszi, óriási vagyonnal ruházza fel, de mégsem képes örülni a sikerének. Ez a szituáció minden ember rémálma. Amikor mindenünk megvan, amire csak vágytunk, egész életünkben erre a pillanatra vártunk, és mindig megígértük magunknak, hogy majd akkor leszünk boldogok, ha idáig eljutottunk. Azután megtörténik a csoda, de a várt hatás elmaradt. Rájövünk, hogy most is saját magunk maradtunk, nem érezzük azt, amit vártunk.

Ami képes elrontani a legszebb napjainkat is, az a harag, a frusztráció, a negatív gondolatok. Hámán kijelentése alapján azt hihetnénk, hogy a harag egyfajta Jolly Joker-kártya, ami a legjobb jót is el tudja rontani. Igaz, de ugyanakkor az ellenkezője is igaz:

A harag szinte bármilyen más, pozitív erővel legyőzhető.

A harag tud a legerősebb, leginkább zavaró rossz tulajdonság lenni, ha hagyjuk, de ha nem, akkor ő a leggyengébb. A következőkben lássunk néhány stratégiát, viselkedésmódot, amiknek erejében van a haragot nyomtalanul eltüntetni.

1. Jócselekedetek. Egyszer hallottam egy bölcsességet, ami a következőképpen szólt: „Ha úgy tekintesz a világra, hogy mit tud adni neked, akkor azt fogod találni, hogy a világ egy rossz hely. Ha viszont úgy, hogy te mit tudnál adni neki, akkor nagyon jó hely.” Minden ember tud adni valamit a világnak, amire csak ő képes. Ha úgy járunk-kelünk a világban, hogy közben arra gondolunk, hogy ők azok, akiknek mi potenciálisan adni tudunk, képtelenné válunk arra, hogy haragudjunk jócselekedeteink várományosaira.

Lehetséges például, hogy bosszant minket egy bizonyos ember rossz tulajdonsága, kellemetlen viselkedése. Ha ezt nem úgy fogjuk fel, hogy a mi számunkra jelent nehézséget, minket zavar, hanem őt magát zavarja, hiszen a hiba gyökere benne található, akkor legfeljebb sajnálni tudjuk őt. Érezzük benne a hiányt, és arra vágyunk, hogy segíthessünk pótolni neki. Ahogy egy angol mondás tartja: „Hurt people hurt people”, vagyis azok az emberek sértenek meg másokat, akiknek maguk komoly sérüléseket szenvedtek el. Ilyenkor nekik van szükségük a segítségre, nem pedig nekünk.

2. Hála. Mi magunk is folyamatosan a kedvezményezettjei vagyunk a Teremtő jóakaratának, csak legtöbbször ezt nem könnyű észrevenni. Ennek két fő oka van. Az első a megszokás. Egy egyszerű példa: mindannyian tudjuk, hogy mekkora a különbség egy éttermi színvonalú ebéd és egy egyszerűbb, menzajellegű ebéd között. Mindkettő alkalmas arra, hogy jóllakjunk, hogy a szervezetünk energiát nyerjen belőle. Lehet, hogy amikor iskolába jártunk, vágytunk arra, hogy bárcsak mindennap finomabb ételeket ehessünk. Felnőttként azonban talán észre sem vesszük, hogy a családban vagy a munkahelyen éppen ilyen ételt kapunk.

Hasonló példa: lehet, hogy aludtunk már kevésbé színvonalas ágyakon, például egy bentlakásos kollégiumban, vagy egy ifjúsági tábor rozoga ágyain. És aludtunk hotelszobában is, szépen előkészített, megágyazott, tiszta ágyon. Lehet, hogy most éppen az otthoni ágyunk még a hotelszobánál is kényelmesebb, de nem vesszük észre, mert megszoktuk. Pedig semmi különösebb szükség nincsen ezekre a „luxuscikkekre” a mindennapi életvitelünkhöz, sőt, a történelem folyamán egész generációk voltak, akik ezeket mellőzték, és ma is hányan vannak világszerte olyanok, akik eléldegélnek, de nélkülözik az ilyesmit. Ha észrevesszük, mennyi jót kapunk fentről, akkor nem tudunk úgy „megsértődni”, ha valami nem úgy alakul, ahogyan szeretnénk.

A hála hiányának második oka a felejtés. Ez az egyszeri, nagy dolgokat érinti, amikor valami különleges, rendkívüli jó dolog történik velünk. Persze, hogy örülünk, amikor megtörténik, és egy kicsit még utána is. De ezután a hála érzése folyamatosan elkezd „kopni”. Bizonyíték: vajon fel tudjuk-e sorolni a legutóbbi 2-3 rendkívüli jó dolgot, amiért hálásak vagyunk? Ha ezt a kérdést időről-időre feltesszük magunknak, azzal megerősíthetjük magunkban azt az érzést, hogy a Teremtő szeret minket, és ez képes arra, hogy ellensúlyozza a harag egyik gyökerét, a visszautasítottság érzését.

3. Hit. Az, hogy hiszünk, többféleképpen lehet hatással az életünkre. Talán a legegyszerűbb az, ha néha imádkozunk, szólunk a Teremtőhöz, kérünk Tőle, köszönetet mondunk neki, de ennél beljebb – úgyszólván – nem engedjük be, a saját életünkbe nem adunk „beleszólási lehetőséget”. Ennél magasabb szint az, amikor betartjuk a Tóra parancsolatait, mert hiszünk abban, hogy azok ránk vonatkoznak, hiszünk Abban, aki megparancsolta nekünk azokat. Egy még magasabb szinten azonban a hit éltet, örömöt ad. A harag érzése összeférhetetlen ezzel az örömmel, amit az jelent, hogy a Világ Urával vagyunk kapcsolatban, az Ő tanításait tanuljuk, az Ő akaratát teljesítjuk, Ő pedig személyesen arra vár, hogy Hozzá közeledhessünk.

4. Öntudat. Ha az ember nem engedi sodorni magát az árral, hogy saját magát kisszerűen definiálja, hogy úgy tekintsen saját magára, mint jelentéktelen, apró pontra, aminek igazából nincsen hatása a világra, és nincs is igazi önálló értéke. Ez nem összetévesztendő a szerénységgel, ami pozitív tulajdonság, és objektív önértékelés végeredménye. A szerény ember azt kérdezi magától: vajon mikor fogom végre elérni azt a magas szellemi szintet, amit el tudnék érni, amire szánva lettem? Ebben az a szerénység, hogy saját magát a skála alsó részén helyezi el, és ez motiválja a növekedésre.

Az igazán öntudatos ember lélekben emlékszik még arra, hogy hogyan is kezdődött ez a történet, amit emberiségnek hívunk: „És megteremtette az Örökkévaló az embert, a maga képmására, Isten képmására teremtette őt” (Mózes 1., 1:27) Saját magára is úgy tekint, mint ennek az isteni képmásnak a leszármazottjára, és modern korbeli képviselőjére. Nem tartja összeegyeztethetőnek ezzel a magas ideállal a jelentéktelen időtöltéseket, és a kisszerű, méltatlan viselkedést. Az ilyen embert azért nem éri el soha a harag, mert egyszerűen nem érzi illőnek saját magához.

5. Igyekezet. Az igyekvő embert a tevékenység szeretete, az elfoglaltság jellemzi. Ez persze nem azt jelenti, hogy sosincs ideje semmire, mert annyira elfoglalt, hogy nem tud figyelni másokra és saját magára. Hanem azt, hogy nincsen „üresjárat”. Értékeli az időt. Rendezett a napja, az idejében mindennek megvan a helye, amit fontosnak tart. Nincsenek olyan visszatérő kérdései, hogy mikor fogok már végre foglalkozni ezzel és ezzel a fontos dologgal, hanem eldönti, hogy van-e rá szüksége vagy sem? Ha igen, akkor megtalálja a helyét az időbeosztásában, ha nem, akkor pedig nincs miért panaszkodnia.

A zsidó hagyomány a céltalan semmittevést úgy fogalmazza meg, hogy bitul Torá, azaz a Tóra elhanyagolása, hiszen a Tóra tanulmányozása olyan mennyiségű és jelentőségű feladatot ró az emberre, ami természeténél fogva minden pillanatát kitölti és megtölti, céllal és értelemmel. A Tóra az isteni bölcsesség, melynek megismerése által az ember Istenhez kerülhet közelebb. Aki folyamatosan tartalmas és pozitív tevékenységgel van elfoglalva, és ennek tudatában van, annak nem jut sem ideje, sem energiája a haragra.

6. Istenfélelem. „Boldog az az ember, aki mindig fél.” (Mislé 28:14) Az Istenfélelem az, amikor az ember folyamatosan tudatában van a Teremtő állandó jelenlétének, és ez kihatással van a gondolataira, beszédére, cselekedeteire, vagyis a viselkedésére. Olyan „burokban” él, amiben a haragnak nincsen helye. A többi emberhez is úgy viszonyul, hogy nem az az érdekes számára, hogy mások mit és hogyan csinálnak. Ehelyett figyelmének középpontjában az van, hogy vajon ő helyesen cselekszik-e. Egy állandóan aktív „félelem” jellemzi, ami azonban mégsem negatív érzelem, hanem inkább egyfajta éberség, aktív önérzékelés.

Noha a harag igen kellemetlen dolog, ami képes arra, hogy elrontsa a napjainkat, hangulatunkat, de úgy is felfoghatjuk, mint egy motiváló erőt a változásra. Ezek a perspektívák lehetővé teszik azt, hogy kilássunk a saját „barlangunkból”, és lépéseket tegyünk egy tartalmasabb életvitel irányába.

Vélemény, hozzászólás?