„De tudd meg vétkedet, mert Örökkévaló Istened ellen vétettél, amikor szétszórtad útjaidat az idegeneknek, minden friss fa alatt [táchát kol éc ráánán], és a hangomra nem hallgattál, így szól az Örökkévaló.” (Jirmijá 3:13)
Talán nem véletlen, hogy ha a fenti próféciában átrendezzük a betűit annak a héber kifejezésnek, hogy kol éc ráánán (minden friss fa), akkor a „karácsony” szót kapjuk meg. A Teremtő tanításai igen mélyek, mindenre van bennük utalás.
A Teremtő Tórájához hűséges zsidók karácsonykor nem állítanak fát. Ősi, bálványimádó eredetű szokás ez, amivel egy kevésbé ősi, de szintén bálványimádó vallás létrejöttéről emlékeznek meg – ez pedig a zsidóság elkötelezett egyistenhitével élesen szembenáll. A jeles napnak, csak úgy mint híres, állítólagos szülöttjének nincsen a zsidóságban nagy jelentősége, csak annyiban kötődik történelmünkhöz, hogy ezen a napon hagyományosan fokozott üldöztetésnek voltunk kitéve.
Az asszimilált családok „ünnepe”
De ez nem az, amiről a ma emberének elsősorban hallania kell, mert ez nem az, amiről hallani akar. Legyünk őszinték:
miért állítunk mégis karácsonyfát, ha tudjuk, hogy zsidók vagyunk, és ez nem a mi szokásunk?
Mert mindenki azt teszi körülöttünk. Apukám családjában sosem állítottak fát, anyukáméban viszont igen, azért, hogy „a gyereknek ne legyen kínos bevallania az iskolában, hogy zsidó”. Csak meg ne tudják. A háború utáni nemzedék félelme áttevődött a következő generációra, és amíg én otthon, a szüleimmel éltem, mi is állítottunk fát. És élveztem!
Természetesen az ünnep vallási aspektusaihoz nem kapcsolódtunk, mert semmi közünk nincsen hozzá, de szépen feldíszítettük, finomságokat falatoztunk, és 24-én este még egy külön CD-t is felraktunk. A zsidó ünnepeket amúgy sem tartottuk, legalább ezekben a napokban volt valami „spirituális élményem”.
Éppen ezért gondolom azt, hogy nagyon nagy dolog az, ha ma valaki képes arra, hogy elhatározza magát: idén nem fog fát állítani.
Nem azért, mert bálványimádás – noha jó eséllyel az. Nem is azért, hogy ezzel kíméljük, óvjuk a természetet – noha ez is egy nemes cél, de ne feledjük, hogy a zsidóság szerint a Teremtő célja az ember megteremtése volt, és minden mást csak azért teremtett, hogy az emberek használják, fontos és jó célokra. Például, ha valaki ünnepnapon vagy szombaton azért nem eszik húst, hogy az állatokat óvja, pedig egyébként emelné számára a nap jelentőségét, akkor az valószínűleg valamit nagyon félreértett a zsidóságról.
Hanem azért, mert fontosnak tartjuk az igazságot. Fontosabbnak, mint a minket körülvevő emberek véleményét. Elsősorban az a célunk, hogy mi magunk igaz emberek legyünk, és nem az számít, hogy mások mit gondolnak rólunk. Ha akarjuk, elárulhatjuk, hogy idén nem vettünk fát, nem tartottunk karácsonyt, mert mi zsidók vagyunk. Nincsen abban semmi rossz. A mi Tóránk értékei már évezredek óta időtállóak, ezért ez az, amiben hinni akaruk, nem pedig utólagos mesékben, csak azért, mert szebb, kényelmesebb, vagy egyszerűbb másoknak elmagyarázni.
Mielőtt felvállaltam a zsidóságomat, remegés fogott el, amikor egy könyvesboltba léptem, és érdekeltek a zsidó témájú könyvek. Figyeltem, hogy mikor nem néz oda éppen senki, és izzadtam, ha megláttak. Utána azt tapasztaltam, hogy legtöbben tiszteletben tartanak, semmilyen hátrányos megkülönböztetést nem tapasztaltam, de mindenekelőtt, arra gondoltam: vajon érdemes mások véleményétől függővé tenni azt, hogy én mit gondolok helyesnek, igaznak?
Tippek, tanácsok a Nagy Vállalkozáshoz
Ha úgy döntünk, hogy idén először (de remélhetőleg nem utoljára) elmarad a karácsony a családunkban, akkor gondoskodjunk róla, hogy ne szomorúság és üresség maradjon utána. Ha már megvettük az ajándékokat, odaadhatjuk, de ne azon az estén, amikor mindenki más.
Pótoljuk inkább az örömöt, és kivételesen élvezzük a szombatot. Pénteken napközben készítsünk össze némi olvasnivalót, keressünk érdekes cikkeket a zsidóságról a Lativ, a Zsido.com, vagy éppen az Orti.hu oldalain, olyasmit, ami mindig is érdekelt minket, amit mindig is el akartunk olvasni, de sosem jutott időnk rá. Nyomtassuk ki őket előre.
Könyveket is odakészíthetünk: egy Tanach mindenképpen jól jön, akár csak magyar fordítás, hogy ha a cikkekben idézetet találunk, megnézhessük a kontextusát – ez mindig izgalmas felfedezés. Lehet más egyéb szórakoztató, vagy érdekes könyv is, amivel elfoglalhatjuk magunkat napközben, és nem kell hozzá megszegnünk a szombatot. Pihenjük, érezzük magunkat jól.
Ha már amúgy is nagy családi vacsorát terveztünk 24-ére, miért is ne tarthatnánk meg az előtte vagy utána levő pénteken este? Menjünk el a kóser boltba, vegyünk egy üveg bort, mondjunk egy pohár felett kidust (magyarul is lehet). Mielőtt lemegy a Nap (kb. 15:40), gyújtsunk meg két szál szombati gyertyát. Ne szégyelljük, hogy nem értünk hozzá, hogy nem tudunk mindent tökéletesen, csak próbáljuk ki.
A legfontosabb: ne higgyük egy pillanatra sem, hogy mindez álszentség lenne! Ha gyerekként nem nevelkedtünk autentikus zsidó környezetben, arról mi nem tehetünk. Felnőtt fejjel viszont a mi felelősségünk, hogy helyes döntéseket hozzunk. Zsidóként jogunk van hozzá, hogy megéljük, megtapasztaljuk a zsidóságot. Meg kell keresnünk, milyen az igazi, eredeti, torzítatlan formája, ami mindmáig él és virágzik (még akkor is, ha Magyarországon nehezebb rátalálni).
Ez a mostani időszaka az évnek pedig talán az egyik legalkalmasabb arra, hogy megmutassuk a Teremtőnek, hogy minket az igazság érdekel, nem a képmutatás. Egészen biztosan nem az az ünnep, amelynek még maguk az ünneplői nagy része sem hisznek magában az ünnepben!
Amikor pedig eljön az a (két) este, amikor körülöttünk mindenki más ünnepel, akkor mi is erősítsük meg magunkat. Ha értünk angolul, használjuk ezt az alkalmat, és nézzünk meg egy tanítást, például arról, hogy mi is ezeknek a napoknak az igazi történelmi háttere a zsidóság számára. Ha szeretjük a zenét és az ünnepi hangulatot, abban semmi rossz nincsen, de idén tanuljunk új dallamokat. Ha pedig eljön a polgári év utolsó napja, főzzünk ki néhány szál kóser virslit, és ezzel mintegy „megvesztegetjük” a jécer hárát, a rossz ösztönt, cserébe semmi más különlegeset nem csinálunk – korán lefekszünk, és másnap az élet megy tovább.
Ábájé szokta mondani: az ember legyen mindig ravasz az istenfélelemben. (Beráchot 17a)
Vagyis: használja természetes találékonyságát arra, hogy stratégiákat találjon ki, aminek segítségével közelebb kerülhet Teremtőjéhez, hagyományához, Tórájához.
