A személyiségfejlődésbe vetett hit

Vajon létezik? Vagy csak legenda?

Ezen a héten kezdjük olvasni Mózes ötödik könyvét, mely lényegében nem más, mint Mózes utolsó beszéde népéhez.

Ennek során, túl azon, hogy Mózes a Tóra törvényeiből néhányat megismétel, másokat több részlettel ellátva kifejt, feddést is mond a népnek. Lelki útravalót, erősítő üzeneteket, amire szükségük van mielőtt elbúcsúzik tőlük, és ők pedig – Jehosuá vezetésével – meghódítják a Szentföldet.

Ezért ezt a könyvet, egyebek mellett,

a lelki feddésről [muszárról] szóló hosszú, zsidó vallásos irodalom egyik első fontos mérföldköveként is számon tartjuk.

Ideálisan illeszkedik a zsidó évkörbe, a héber naptárba, melyben az ötödik könyvet mindig a Szentély pusztulását gyászoló Áv hónap 9-e előtt közvetlenül kezdjük el olvasni. Ha szeretnénk, hogy a Szentély ismét felépüljön, önvizsgálatot kell tartanunk, és kijavítani azokat a lelkiekben gyökeredző hibákat, amik miatt elpusztult.

A három gyászos hét három feddő próféciáját [háftárá] hét vigasztaló prófécia követi, és ez vezet minket el egészen az új zsidó évig. Keresztülhalad az év végi megtérési [tesuvá] időszakon, Elul hónapon, melynek fő témája éppen életünk kiértékelése, egyfajta mély, lelki számvetés.

Ez az az időszak, amikor Mózes ötödik könyvén, a Devárimon végighaladunk. Egy olyan periódus, amikor minden körülmény a lelki tisztulás fontosságát hangsúlyozza.

De ez korántsem jelenti azt, hogy csak ilyenkor kellene a muszár gondolataival foglalkoznunk.

---

Van-e élet a muszáron túl?

„Kapaszkodj a muszárba [feddés, önfejlesztés], ne engedd el, őrizd azt, mert ez az életed.” (Mislé 4:13)

Salamon király azt tanítja, hogy erősen kell ragaszkodnunk a muszárhoz, valamint azt, hogy „ez az életünk”. Ez vajon mit jelent?

Ezt a kérdést hivatott megválaszolni a vilnai Gáon híres magyarázata, amit erre a mondatra írt kommentárként, mely egyben számomra a rabbinikus irodalom egyik legfelkavaróbb kijelentése is:

„Az, hogy az ember él, azért van, hogy összetörjön egy olyan [rossz] tulajdonságot, amit mindaddig még nem tört össze. Ezért kell mindig ‘kapaszkodni’ a muszárba. Ha ezt nem teszi, akkor minek neki az élet?”

Salamon király kijelentése már önmagában is kissé megrázó. A vilnai Gáon azonban, ahelyett, hogy tompítaná az élét, még rá is erősít: valóban, nem létezik a világon semmi más, csak a muszár!

Csak az emberi tulajdonságok és azok javítása az, amiért ezen a világon vagyunk.

Nem túlzás ez kissé?

---

Minden szenvedés gyökerében: az emberi jellemvonások hiányosságai

Ha megkérdeznénk a Világ Népeinek Bölcseit arról, hogy vajon mi okozza a világon a legtöbb szenvedést, minden bizonnyal egyetértenének abban, hogy kizárólag a rossz emberi tulajdonságok.

Ha képesek vagyunk arra, hogy a felszínen lévő konfliktusok mögé lássunk, akkor ezeket bizony észrevesszük: a bűnök, a bűnözés, a boldogtalanság, a családi békétlenség, az erőszak, a gyűlölet, a különböző csoportok és szubkultúrák, valamint a népek és államok közötti feszültségek, mind-mind az emberi jellem hiányosságaira vezethetőek vissza végső soron.

Egyszerű a képlet, és vitatkozni is nehéz vele. Persze, ezen kívül is létezik szenvedés, hiszen ott vannak a természeti csapások és betegségek is.

Viszont egyrészt, ha belegondolunk, észrevehetjük, hogy az ember által önmagának okozott szociológiai-pszichológiai eredetű szenved(tet)és sem marad el mértékében ezektől. Másrészt pedig, egy vallásos ember számára, aki a Teremtő Gondviselésében hisz, a kettő persze nem is függetleníthető egymástól teljesen.

Ezzel el is érkeztünk a nap (hónap/év/évszázad – a nem kívánt törlendő) kérdéséhez:

Ha valóban ennyire egyszerű a képlet, akkor hogyan létezik, hogy megannyi évszázad és bölcsesség után az emberiség soha nem fogalmazott meg olyan közös célt, hogy az emberi tulajdonságokat kijavítsuk?

Hiszen már annyi ideológus, filozófus volt a történelemben, akik meg próbálták menteni az emberiséget a szenvedéstől! Se vége, se hossza nincsen a próbálkozásaiknak, melyek végül sorra kudarcot vallottak. Kitartásuk tiszteletre méltó, és az elmélkedést folytatják továbbra is.

Ámde: hogyan létezik az, hogy egy ennyire nyilvánvaló megoldás elkerülte a figyelmüket?

---

Négy kifogás – miért nem vált a személyiségfejlődés mozgalommá?

1. Tanítói passzivitás. Az egyik legkézenfekvőbb válasz sokak számára: azért nem mondtak ilyet az emberek, mert nem akarják ezt hallani. Mivel túl lusták, nem akarnak dolgozni önmagukon.

CÁFOLAT: Ez a válasz számomra igen gyenge, mivel éppen ezek a világmegváltó ideológiák végtelen energiákat szabadítottak fel, és a lelkesedés hevében igenis legyőzték az emberek a természetes lustaságot. Továbbá: az ideológus és a filozófus jellemzője, hogy ő csak az elméletet dolgozza ki, a gyakorlatot azonban nem kell neki megvalósítania.

2. Befogadói passzivitás. Hasonlóan, azt is mondhatnánk, hogy nem ajánljuk az emberek figyelmébe azt, hogy változzanak meg, mert ez nem egy „jól eladható” ötlet, hiszen az emberek nem fognak akarni megváltozni.

CÁFOLAT: Ezt is nehéz elfogadni, hiszen az az ígéret, hogy az embernek gyökeresen fog megjavulni az élete, igen kecsegtető. Másrészt, ha valóban vannak konkrét és egyszerű technikák (mint például a népszerű „12 lépcső programja” (12 Step Program) a szenvedélybetegek számára), akkor azok még emészthetőbbé teszik a fogyasztók számára.

3. „Javuljanak a rosszak.” Igaz, hogy az emberi szenvedést a rossz jellemvonások okozzák, viszont ezek jobbára a vezetők, a felelősök, a deviáns emberek, a bűnözők, stb. rossz jellemvonásai. Ezen az nem segít semmit, ha én, az egyszeri, jóravaló ember elkezdek dolgozni a saját – feltehetőleg egyébként sem olyan rossz – természetemen?

CÁFOLAT: Amikor az ember „pozícióba” kerül, akkor kijön belőle az, ami végig benne lappangott. Máskülönben mivel magyarázható az a jelenség, hogy ha „egyszerű” emberekkel beszélünk, akkor többnyire rendes, decens, normális és visszafogott személyiségekkel találkozunk, a vezetők között azonban sokkal inkább látunk hataloméhséget, visszaéléseket, és más egyéb személyiségbeli hiányosságokat?

Ráadásul sok esetben tapasztalható ez ugyanannál az embernél: amíg nem volt „pozícióban”, addig visszafogott volt, utána viszont „elszaladt vele a ló”.

Mi, akik a Teremtő irányításában és gondviselésében hiszünk, nem gondoljuk, hogy Ő hagyhatja, hogy a társadalom legalsó rétege kerüljön legfelülre. Éppen ellenkezőleg: Mózes kiválasztása kapcsán írja a Midrás, hogy éppen azért is lehetett ő a zsidó nép vezetője, mert egyetlen eltévedt báránykáért is nagy utat tett meg. Ahogyan a Midrás mondja:

„Nem ad a Szent, Áldott Ő, nagyságot az embernek azelőtt, hogy megvizsgálná tenné egy kis dologban.” (Smot Rábá 2:3)

Így aztán az, hogy a világ vezetése megváltozik-e egy felelősségteljes és jó irányba, az mindannyiunkon, kisembereken, „jó embereken” is múlik. Ha mi elkötelezzük magunkat amellett, hogy fejlődni szeretnénk, akkor ez a jó hatás előbb vagy utóbb tovább kell, hogy gyűrűzzön a magasabb társadalmi rétegek irányába.

4. „Úgysem fog sikerülni!”

Ez az ellenérv a legerősebb. Az ember természete eredendően stabil – akár az előnyére, akár a hátrányára válik ez. A mindennapok tapasztalata is az, mind saját magunkon, mind közvetlen környezetünkön, ismerőseinken, hogy legtöbben maradunk olyanok, amilyenek voltunk. Akkor meg minek is kellene a tulajdonságaink megjavításán fáradoznunk?

---

A Tóra, a rossz ösztön ellenszere

A talmudi nyelvezet ezt a láthatatlan erőt, ami egyebek mellett a személyiség fejlesztését akadályozza, ezáltal számos szenvedés okozója, jécer hárának [rossz ösztönnek] nevezi.

A Talmud leírja, hogy különleges összefüggés van a jécer hárá működése és a Tóra tanulmányozása között:

„Így szól a Szent, Áldott Ő, Izraelhez: Fiam, teremtettem jécer hárát, és teremtettem Tórát, ami legyőzi azt. Ha a Tórával foglalkoztok, nem lesztek átadva az ő kezébe, ahogyan írva van: ‘nemde ha jót teszel, felemeltetsz?’ (Kidusin 30b, Mózes 1., 4:7 alapján)

Ezek alapján igaz a hír: a személyiséget valóban nem könnyű fejleszteni.

A Tóra tanulóira azonban ez nem érvényes. A Tórával, az isteni bölcsességgel való foglalatoskodás megerősíti az ember lelkét, annyira, hogy ha azzal „felvértezve” indul el a jécer hárával – valamint saját személyiségének hiányosságaival – való háborúba, akkor győzedelmeskedhet.

A teljes igazság az, hogy nem ez az egyetlen haszna van a muszárral való foglalatoskodásnak. Már egy kis mennyiség is hasznos lehet, ha emlékezteti az embert olyan alapigazságokra, amiket már ismert, vagy szíve mélyén mindig is tudott, és nem is nagyon ellenkezik alapvető személyiségjegyeivel.

Ezt a „kis muszárt” sem érdemes megvetni, mert számos előny származhat belőle. Erről a témáról korábbi írásokban szóltunk bővebben.

Eljött tehát az idő, a három gyászos hét, a Devárim könyvének olvasása, és közeledik az Elul hónap, ami újra aktuálissá teszi ezeket a témákat. Most, hogy egy picit mélyebb, elméleti rálátást kaphattunk arra, hogy hogyan helyezhető el a muszár a világ és a Tóra térképén, már „csupán” annyi maradt hátra, hogy a muszár és Tóra megszerzésének gyakorlati ismereteit megszerezzük. A Teremtő segítségével ezekkel a kérdésekkel a következő alkalmak egyikével fogunk foglalkozni.