Mózes öt könyve az ősatyák (Ábrahám, Izsák, Jákob) történetével kezdődik. Jákobnak volt tizenkét fia. Ami igazából tizenhárom, mert egyiküknek (Józsefnek) volt két fia (Efráim és Menáse), akik szintén „törzsi” rangra emelkedtek.
Ezek a törzsek elfoglalták a földet, melyet kijelölt nekik a Teremtő, és felosztották tizenkét részre.
Sok évszázad múlva kettészakadt a királyság, Északi és Déli Királyságra. A Déli Királyság volt a vallásos (Jehuda), és az Északi Királyság (Izrael) volt a bálványimádó – mai szóval azt mondhatnánk, szekuláris. Az északiakhoz tartozott tíz törzs. Később ők száműzetésbe kerültek, és nincs róla információ, hogy visszakerültek volna. Így ők eltűntek.
Erről aztán vitatkoznak a rabbik a Talmudban. Érdekes módon abban megegyeznek, hogy a Tóra végén írt egyik fenyegető prófécia rájuk vonatkozik. Eszerint sok bűn és bálványimádás után az Örökkévaló büntetésből száműzi őket:
„És elűzi őket más földre, ahogyan a mai napon is van.” (Mózes 5., 29:27)
Erre mondja Rabbi Akiva, hogy „ahogyan a mai napon is van”, azt jelenti, hogy ahogyan a Nap állandó, ugyanúgy ők is nem fognak már visszajönni. Rabbi Eliezer viszont azt mondja, hogy igenis vissza fognak jönni, ahogyan a Nap is felmegy és lemegy, ugyanúgy az idők végezetén ők is visszatérnek majd (Szanhedrin 110b, Misna).
Rabbi Akiva véleménye megdöbbentő, hiszen látszólag figyelmen kívül hagyja azokat a próféciákat (pl. Jirmijá 31, Jechezkél 37), melyek Jehuda és Izrael törzseinek egybegyűjtéséről szólnak. Véleménye jobban megérthető Yehuda Shurpin rabbi Are the Ten Lost Tribes of Israel Ever Coming Back? c. írásának fényében, valamint a Mi Yodeya oldalon: „What happened to the Aseres HaShevatim?”
Ezért ha valaki kérdezi, hogy a tíz törzs visszajön-e vagy sem, a válaszunk az, hogy nem kaptunk rá semmiféle garanciát. Nem fogunk meglepődni akkor sem, ha visszajönnek, de akkor sem, ha nem. Elképzelhető, hogy a tíz törzs asszimilálódott a többi nép közé, mivel bálványt imádtak, és nem a Tóra útját követték.
Sajnos sokszor a fejétől bűzlik a hal: a király ott sose volt vallásos, sose a Tóra útját követte, vagy csak nagyon ritkán, és ez úgy tűnik, hogy nem volt elegendő ahhoz, hogy megmaradjanak zsidónak.
Ami azt jelenti, hogy az eredeti tervből, Ábrahám, Izsák és Jákob összes leszármazottjából csak egy viszonylag kis rész, két és fél törzs (Jehuda, Benjámin és Lévi) az, aki mindmáig megmaradtak.
Van prófétai garancia arra, hogy a zsidóságot mint népet nem lehet egészében elpusztítani (pl. Jirmijá 31:35-37). Annak ellenére, hogy a zsidóság ellenségei igen komoly és esélyes próbálkozásokat tettek erre, sosem sikerült nekik. Az viszont lehetséges, hogy a zsidó nép jelentős része elhagyja ezt a „magot”, akár önként leszakad róla.
Erre egy példa, amit a mostani hetiszakaszban olvasunk: a sötétség csapása. Erről Bölcseink azt mondják, hogy amikor sötét volt, akkor csak a zsidó nép egyötöde maradt meg. 80%-a viszont nem akart kijönni Egyiptomból, mert annyira asszimilálódtak. Ők eltűntek a sötétség csapása alatt (Smot Rábá 14:3).
Láthatjuk, hogy ez egy ismétlődő mintázat a történelmünkben. Ez volt az Egyiptomban, később megtörtént a tíz törzssel, és a próféta azt mondja, hogy a jövőben is előfordulhat:
„Izrael maradéka nem fog aljasságot cselekedni és nem fog hazugságot beszélni” (Cfánjá 3:13)
Annak ellenére, hogy ez egy igen pozitívan hangzó prófécia, a valóság mégis az, hogy ez egy súlyos, burkolt fenyegetést tartalmaz. Azt mondja, hogy „Izrael maradéka”, tehát aki végül az utolsó ítélet után megmarad, csupa-csupa kiváló emberből áll majd. Azt nem mondja – de el tudjuk képzelni – hogy mi vár arra, akire ez nem igaz.
Különösen ijesztő ez annak fényében, ha megnézzük a mai statisztikákat arról, hogy a zsidó nép hány százaléka vallásos. A Teremtő utolsó ítélete persze nem emberi szemmel ítél, így nincs kizárva egyáltalán, hogy okozhat meglepetéseket. Senki ne érezze magát nyugodtan azért, mert szombatot tart, de azt se mondja, hogy „én a szívemben vagyok zsidó, nekem nem kell szombatot tartani”.
Jobb tanács nincs erre, mint az, hogy kövessük a Tóra útmutatását az életben, és tartsuk szem előtt azt a jövőképet és történelmi mintázatokat, melyeket leír.