Van egy furcsa héber szó a mostani hetiszakaszban, mely kiemelkedő, kulcsfontosságú szerepet kap minden más hetiszakaszhoz képest. Ennek a szónak a magyarban két megfelelője is van: elébe [likro] és hívni [likrát].
A két héber szó között a különbség egyetlen táv betű, ami jellemzően a szó gyökbetűit, vagyis a lényegi jelentését nem szokta megváltoztatni. A két jelentés közötti kapcsolat: amikor valamit vagy valakit hívunk, akkor mintegy proaktívan elébe megyünk, kezdeményező szerepet vállalunk.
A hetiszakasz nagy kezdeményezője Bálák. Ő az, aki hívja Bileámot, és elébe is megy a történteknek (ezáltal megvalósítva a hetiszakasz kulcsszavának mindkét jelentését). Nem várja meg, míg az izraeliták megtámadják országát, hanem igyekszik még előtte „megelőző csapást” mérni rájuk.
Most pedig lássuk a tényeket. A likro / likrát szó Mózes 4. könyvében szerepel a legtöbb alkalommal, 13-szor[1]. Ebből a 13 előfordulásból a többség – 7 említés – éppen a mostani hetiszakaszban áll. Így valóban kijelenthetjük, hogy különlegesen erős az összefüggés a mostani hetiszakasz és e szó között.
[1]Az összes többi könyvekben, csökkenő sorrendben éppen 12-szer, 8-szor, 4-szer, valamint 0-szor szerepel.
A 7 említés közül az említések többségében (4 alkalommal) a szó azt fejezi ki, ahogyan Bálák Bileámot hívja, követeket küld elé:
1. „És követeket küldött Bileámhoz, Beor fiához, Petorba, ami a folyónál van, népe fiai földjén, hívni őt [likro lo]…” (Mózes 4., 22:5)
2. „És eljött az Örökkévaló Bileámhoz éjszaka, és mondta neki: ha téged hívni [likro lechá] jöttek az emberek, kelj fel és menj velük[2]…” (22:20)
3. „És meghallotta Bálák, hogy jött Bileám. És kiment elé [likráto], Moáv városába…” (22:36)
4. „És mondta Bálák Bileámnak: nemde küldve küldtem hozzád, hívni téged [likro lechá] – miért nem jöttél hozzám?” (22:37)
[2]Ez a feltétel igen furcsa: hogyan kell érteni, hogy akkor menjen, ha őt hívják? Hiszen pontosan azért jöttek, hogy hívják! Rási magyarázata szerint: „ha azt gondolod, hogy fizetséget kaphatsz érte, akkor menj.” Első pillantásra azonban ez a logika is nehezen érthető: ha pénzt kap érte, mehet, de ingyen tilos?
A válasz a pszichológiából ismert kognitív disszonancia jelenségében keresendő (ld. a neves zsidó pszichológus, Leon Festinger híres kísérletét a témában). Megfigyelték, hogy sokan fizetségért rosszabb minőségben dolgoznak, mint önkéntes lelkesedésből. Ha ugyanis fizetséget kapnak, könnyen meg tudják magyarázni maguknak, hogy miért csinálják. Ha azonban ingyen teszik, akkor kénytelenek kitalálni valamilyen magyarázatot, hogy mi motiválja őket.
Ezért mondta az Örökkévaló Bileámnak, hogy a fizetségért elmehet, de ha tisztán „lelkes önkéntességből” akar ártani a zsidóknak, akkor inkább maradjon.
A maradék 3 alkalom közül 2 során az Örökkévaló áll Bileám elé. Így 7 eset közül 6-ban Bileám a tárgya a hívásnak. A kivétel a 7., utolsó említés, amikor megfordul a kocka. Ott ugyanis Bileám lesz az aktív szereplő.
Ha végigkövetjük ezeket az eseményeket, akkor kirajzolódik belőlük egy általános mintázat. Ez abban csúcsosodik ki, hogy Bileám végül képessé válik arra, hogy egyértelműen visszautasítsa Bálák paranoid, ellenségeskedő világnézetét.
Talán életében először kezdeményező szerepbe kerül, és a proaktivitás lesz az egyetlen, amit Báláktól eltanul, miközben a rá annyira jellemző passzív sodródást elhagyja.
Hiszen mindeddig mintha mindenkit egyszerre akart volna boldoggá tenni.
Az Örökkévaló felé is az volt az állandó üzenete, hogy ő márpedig mindig csak azt tudja tenni, amit Ő kér tőle. Az angyal küldetéséből azonban világosan kiderül, hogy ez nem volt teljesen őszinte.
Bálák felé is hasonló kettős játékot játszott: egyrészt amikor tehette, elmondta, hogy ő csak azt teheti, amire fentről engedélyt kap, másrészt valóban igyekszik lojálisnak mutatkozni, és széttenni a kezét, hogy ő márpedig mindent megtett, amit csak tudott.
Ez lehetett a célja annak a két alkalomnak, amikor az Örökkévaló, illetve az angyala került Bileám elé:
„És mondta Bileám az Örökkévaló angyalának: vétkeztem, mert nem tudtam, hogy te állsz előttem. És most, ha rossz a szemedben, visszafordulok.” (22:34)
Ezen a ponton Bileám érzékeli, hogy szembekerült az Örökkévalóval, de még megpróbálja hitegetni Őt és saját magát is. A második alkalommal Bálákot hitegeti:
„És mondta Bileám Báláknak: állj az áldozatod fölött, és én megyek. Talán elém kerül az Örökkévaló, és azt a dolgot, amit megmutat nekem, elmondom neked.” (23:3)
Az utolsó alkalommal azonban Bileám megszűnik Bálák követője lenni, és nem próbálkozik több manipulációval:
„És látta Bileám, hogy jó az Örökkévaló szemében áldani Izraelt. És nem ment, mint más alkalmakkor, a varázslások elé.” (24:1)
Mindebből úgy tűnik, hogy Bileám eddigi életfelfogásának középpontjában a „varázslások” voltak. Feltehetjük, hogy nemcsak a szó hagyományos értelmében, a sötét szellemi erők megidézése, hanem az ember-ember és ember-Isten közötti viszonyokban is.
A „trükközésben” hitt. Ezáltal azt gondolta, hogy mindenkinek megfelelhet. Bálák azonban olyan dilemmák elé állította, melyek eredményeként döntenie kellett: az evilági hatalmakat akarja kiszolgálni, vagy a Teremtőt?
Amikor ezt megértette, akkor felhagyott korábbi módszereivel, és őszintén, tiszta szívből elkezdte áldani Izraelt. Úgy, ahogyan az Örökkévaló akarja, nem törődve azzal, hogy Bálák mit fog mondani róla.
