Ma délelőtt volt Cháim Kanievszkij rabbi (1928-2022) temetése. Ő volt nemzedékünk egyik legnagyobb Tóratudósa, akit a nemzedék szellemi vezetőjeként [gádol hádor] is tartottak számon. Temetésén egyes becslések szerint közel egymillióan vettek részt.
Mit kell tudni róla: miben volt egyedülálló az életműve, és mit tanulhatunk, hogyan épülhetünk az ő személyes történetéből?
A Talmud felteszi a kérdést: mi az oka annak, hogy nagyon ritkán találunk olyan Tóratudóst, akinek a fia szintén kiemelkedő Tóratudós (Nedárim 81a)? Bölcseink ötféle válaszlehetőséget is felsorolnak erre a kérdésre.
Bármelyiket is fogadjuk el, a sok évszázados tapasztalat mutatja, hogy nagy ritkaság az ilyesmi. Kanievszkij rabbi ebben is kivétel volt. Az ő apja, Jáákov Jiszráel Kanievszkij, közismertebb nevén a Steipler Gáon (1899-1985) nemzedékének egyik legkiválóbb Tóratudósa és legjámborabb emberei közé tartozott. Számos történet örökíti meg kiemelkedő emberi alakját.
Ezek egyike – számomra talán az egyik leghumorosabb – hogy minden szülőnek elmondta, hogy milyen fontos, hogy imádkozzanak a gyermekük spirituális fejlődéséért. Példának saját fiát hozta, „a kis Cháimot”, hogy ő mennyit imádkozik érte, mindmáig.
Tette ezt még akkor is, amikor a fia már maga is koros Tóratudósnak számított!
Tanulni és tanulni, megállás és vég nélkül
Cháim Kanievszkij rabbiról lényegesen kevesebb az ilyen történet, mint apjáról, vagy akár csak a nem is olyan régen eltávozott, szintén kiemelkedő jelentőségű Áháron Leib Steineman (1914-2017) rabbiról.
Az ő útja egészen egyedülálló volt:
Szinte semmi mást nem csinált, csak tanult.
Minden évben befejezte „az egész Tórát”.
Vagyis a Babilóniai és Jeruzsálemi Talmudot, a Kabbala könyveit, a halacha magyarázatait, az összes midrást – lényegében mindent, amit el tudunk képzelni, hagyományos irodalmunk végeláthatatlan kincsestárát, amiről legtöbben csak álmodozunk, hogy valaha életünkben egyszer eljutunk odáig.
Szigorú tanulási rendje volt, melynek betartásához minden nap ragaszkodott:
- Éjfélkor kezdődött, amikor a Szentély pusztulásáért mondott imákat szokták mondani (tikun chácot),
- Majd Zohárt tanult és Rabbi Cháim Vitál könyvéből a kabbalisztikus magyarázatokat.
- Utána Zsoltárokat, egy fejezetet a Bibliából (Nach),
- 3 lapot a Misna Berurából
- 3 fejezetet Rámbám törvénykönyvéből
- 5 lapot a Sulchán Áruchból
- 8 lapot a Babilóniai Talmudból (kisebb traktátusokat is beleértve)
- És minden fejezet végén hozzávette a kapcsolódó Toszeftát
- Valamint minden oldalhoz a kapcsolódó Jeruzsálemi Talmudi részt (ami az oldaltól függően 0 és 50 (!) lap között mozgott).
Természetesen mindez úgy volt kiszámítva, hogy év végére minden könyvet befejezzen.
(Programozóként megtetszett a gondolat, talán még sikerül elkészíteni egy emlékoldalt a számára, ami kiszámolja, hogy ha ezt a „tanrendet” a nap perceinek feleltetjük meg, egy internetes oldalon mintegy bepillantást nyerhetünk abba, hogy most éppen mit tanulna, az oldal pedig olyan gyorsan görgetné a szöveget, ami ennek a tanulási ütemnek felelne meg.)
Ez persze korántsem jelenti azt, hogy felületesen végigszaladt volna a szövegen. Mielőtt kialakította ezt a beosztást, már sok-sok évtizede keményen tanult, és behatóan, mélységeiben megismerte a szövegeket, így a sokadik olvasásnál már mintegy csak felelevenítenie kellett a megszerzett tudást, és továbbfejleszteni azt.
Rövid válaszok, rövidített jókívánságok
Legtöbbünk számára teljesen felfoghatatlan, megközelíthetetlen ez a koncepció. Elképzelhetetlennek tartjuk, hogy hogyan lehet erre képes egy ugyanolyan emberi lény, mint mi magunk. És lelkünk mélyén bevalljuk, hogy nem is igazán értjük meg.
Háza előtt, akárcsak a legtöbb ilyen kaliberű tórai vezető előtt, rendszeresen sorok kígyóztak, hogy akárcsak egy rövid időre a véleményét kérjék egy-egy fontos kérdésben.
Híres volt arról, hogy ezeket a kérdéseket is elképesztő hatékonysággal válaszolta meg.
Keleti Dávid rabbitól hallottam, hogy régi időkben, amikor levélben lehetett neki elküldeni a kérdést, ő is kérdezett tőle. A válaszborítékot is csatolni kellett a levélhez, és amikor megérkezett, egy aprócska papírdarab volt benne, ami az igenlő vagy nemleges választ tartalmazta csupán.
A legutóbbi időkben – sokak meglepetésére – még a jókívánságokat is lerövidítette. Rendszeresen kívánt az őt meglátogatóknak „áldást és sikert” [Bráchá VeHácláchá], de később ebből is betűszót, rövidítést képzett, és csak annyit mondott röviden: buáh.
A Talmud azt mondja, hogy a hitetlen [epikoresz] ember egyik lehetséges definíciója az, aki azt mondja:
„mi haszna van ezeknek a rabbiknak? Csak maguknak tanulnak!” (Szanhedrin 99b)
Rási megmagyarázza: azért hitetlenek, mert nem tudják, hogy a tanulás érdemében a Teremtő fenntartja a világot mindenki másnak is.
Így Kanievszkij rabbi elképesztő mennyiségű tanulása, valamint az abba fektetett energiája, hogy energiáit élete utolsó pillanatáig maximalizálni tudja, mindnyájunk számára érdemeket adtak.
Saját időnk újraértékelése
Fontos, hogy amikor ezzel a fajta nagysággal szembesülünk, őrizzük meg magunkban az egyensúly érzését:
a tökéletes tisztelet az egyik oldalon, és a saját életünkbe vetett bizalom a másikon.
Ha ez a kényes egyensúly felbillen, az lelkileg egészségtelen magatartáshoz vezethet.
Ha lebecsüljük vagy értelmetlennek tartjuk Kanievszkij rabbi emberfeletti erőfeszítéseit, azzal a Teremtő Tóráját és a tanulóit vetjük meg. Viszont fordítva, ha úgy érezzük, hogy csak az ilyen tudós tanulása az, ami kedves a Teremtő színe előtt, azzal saját magunkkal kerülhetünk konfliktusba.
Meggyőződésem, hogy még a mi egyszerű szintünkön is tudunk pozitív és egészséges tanulságot levonni Kanievszkij rabbi életéből és önfeláldozásából.
Ő ugyanis arra volt képes, hogy minden percet értékeljen.
Persze mindannyian mondjuk, akár napjában többször is, hogy mennyire elfoglaltak vagyunk, és soha semmire nem jut időnk.
Ha azonban őszintén a tükörbe nézünk, bevallhatjuk, hogy mindez csak attól függ, hogy mi jön közbe. Vagy éppen kivel kell beszélgetnünk: ha szimpatikusabb emberrel, akkor hirtelen több időnk van, ellenkező esetben azonban számos, sürgős teendő kerül előtérbe.
A csendes, magánéleti pillanatainkban is így van ez. Millió email és apró-cseprő ügy vár arra, hogy intézzük őket.
Ha csak ezekkel foglalkoznánk, saját magunk teljes állású titkárnőjeként dolgozhatnánk!
Mesélnek egy történetet egy egyszeri kereskedőről, aki egyik reggel nem ment be az üzletébe. Inkább leült és elkezdett – rá teljesen nem jellemző módon – Tórát tanulni. Kérdezte a felesége: mi történt veled, megbolondultál? Mi lesz így az üzlettel?
Mondta neki: számítsátok úgy, hogy meghaltam [a külvilág számára]! Ha valóban meghaltam volna, akkor onnan is kirángatnának, hogy intézzem az üzlet ügyeit?
Radikális válasza abból a felismerésből eredt, hogy rájött, hogy élete véges, és szükséges, hogy tartalmas épüléssel töltse meg. Hogy a saját szellemi fejlődésére is szánjon energiákat.
Gondolkodjunk rugalmasan
Ebből a perspektívából szemlélve az életet helyes időről időre újraértékelnünk azt, hogy mi az, ami igazán fontos.
Sok minden van, ami beleépült, gyökeret vert az időrendünkbe, és úgy érezzük, hogy ha nem tesszük meg, összedőlne a világ (ami természetesen a mi vállainkon nyugszik).
Mi történne, ha néha otthagynánk ezeket a dolgokat?
Ha egy kicsit rugalmasabban szemlélnénk az időnket?
Kanievszkij rabbi olyan bátor, forradalmi lépéseket tudott megtenni saját életének megszervezésében, melynek során nem vette figyelembe azt, hogy mások mit fognak mondani vagy gondolni róla.
Felelős tórai vezetőként mindig is fogadott kérdéseket, és válaszaival mindenkit segített, de kontrollban tartotta a közösségi feladatait, és nem engedte, hogy saját fejlődésének rovására menjen.
Képes volt arra, hogy nemet mondjon.
Bné Berák, a Tóra fellegvára
Számomra megindító látvány volt az élő közvetítésben nézni, ahogy Bné Berák utcái megtelnek a gyászoló tömeggel.
Az egyszerű, hagyományos épületek sugározzák azt a lemondást és a luxustól való eltávolodást, amit magam is megtapasztaltam, amikor látogatóként Bné Berákba érkeztem.
Ez Tel Aviv vallásos városrésze, a Tóratanulás egyik legnagyobb központja, ahol az idelátogatónak lehetősége van arra, hogy belelásson:
az idealizmus él és virul.
Még mindig léteznek a Földön olyan emberek, akik vállalják az egyszerűbb, szegényesebb életmódot és a lemondást azért, hogy a Teremtő Tóráját tanulmányozhassák!
Minden ellenkező, cinikus híresztelés ellenére, amik a világ dekadenciáját, az értékek és a minőség pusztulását hirdetik.
Ez a Bné Berák volt Cháim Kanievszkij rabbi (és a nemrégiben elhunyt Áháron Leib Steineman rabbi) otthona, világa.
Adjon mindnyájunknak nagy erőt, lelkesedést és kitartást a tudat, hogy népünk legnagyobb Tóratudósaitól egészen Bné Berák egyszerűbb lakosaiig mennyi minden megtesznek a Tóráért!
Cháim Kanievszkij rabbi nyugodjon békében, legyen lelke bekötve az élők kötelékébe, igaz emléke legyen áldássá mindannyiunk számára!
