Egyszer egy kereskedőnek kérnie kellett valamit egy haszid rebbétől. Mondták neki, hogy várja meg, amíg befejezi az imáját. Hosszan imádkozik, már mindenki befejezte, és ő még mindig imádkozik. A kereskedő megvárta, és kérdezte, hogy miért imádkozik ennyire hosszan? Hiszen látható, hogy mindenki más sokkal hamarabb be tudta fejezni! Hogyan lehet, hogy ő, aki a rebbe, és mindnyájuk között a legnagyobb, ennyi időt igényel az imához? Ő ne lenne képes olyan gyorsan elmondani, mint bárki más?
A rebbe visszakérdezett: te hová mész most? Utazom Lipcsébe, a nagy vásárra. Miért kell olyan messzire utaznod a vásár miatt? Hiszen nem először mész. Pontosan tudod, hogy mi lesz ott. Miért nem elég az, ha csak becsukod a szemedet, és gyorsan végiggondolod, fejben elképzeled, hogy mi szokott ott lenni? Sokkal olcsóbban jönnél ki!
Á, válaszol a kereskedő, a rebbe ezt nem értheti. Ez nem olyan. Ott kell lenni! Az egészen más, amikor az ember közelről megnézheti a portékát, elidőzhet, minden érzékszervével elmélyedhet bennük! Hát éppen ez az, felelte a rebbe. Én is el tudnám mondani az imát gyorsan, fejben végiggondolni az összes témáját, de úgy van, ahogy mondtad: ott kell lenni.
(A történet teljes részletességében Oberlander Baruch rabbi tanításában hallható (48-53. perc).)
Ze klál gádol báTorá – ez nagy alapelv, az egész Tórában, az egész zsidóságban érvényes. Egészen más érzés az, ha valaki tudja, hogy sok csillag van az égen, vagy ha részletesen tanulmányozza a témát: két csillag között az átlagos távolság 4 fényév. Egy fényév annyi, mint egymillió év megszakítás nélküli utazás repülővel. Egy galaxisban kb. százmilliárd csillag található. Az univerzumban pedig legalább kétszázmilliárd galaxis van.
Vagy ha azt mondjuk, hogy sok ember halt meg a háborúban. Lehet, hogy együttérzőek vagyunk, sajnáljuk őket, de megérteni, átérezni nem tudjuk, hogy mit jelent az, hogy hatmillióan haltak meg a Soában. Ez a szám túl nagy ahhoz, hogy érzékelhessük, hogy fogalmunk lehessen róla. Amikor Amszterdamban voltam, azt mondták, hogy éppen ezért nyitották meg az Anna Frank Múzeumot, mert az emberek nem tudják megérteni a nagy számokat, nem fér bele az elmébe, de egyetlen gyerek történetét meg tudják érteni, és pontosabb képet kaphatnak arról ezáltal, hogy milyen veszteség ért minket.
Ugyanígy van a Tórával is. A Teremtő átadta nekünk a Tórát, az Ő bölcsességének tömörített titkait, amiből minden nemzedék újdonságokat bont ki. És nemcsak számszerűen, hanem új minőséget, minden nemzedék Tórája jellemző arra, ahogyan abban a nemzedékben gondolkodnak. Nem létezik még egy olyan könyv, amihez minden nemzedék a maga módján tud viszonyulni, és kibontani, ugyanabból az eredetiből, az új kor számára érvényes üzeneteket.
A tudás célja, hogy rájöjjünk, hogy nem tudunk.
(Ősi rabbinikus mondás, először a XIII. század körül íródott Bechinot Olám c. könyvben található meg. Később idézte a XV. században íródott Széfer HáIkárim, és megannyi haszid szerző magyarázta, köztük Rabbi Náchmán miBreszlov.)
Ehhez pedig igazi tudás kell. Nem elég azt mondani: Isten nagy, én kicsi vagyok. Ő nagyon okos, sokat tud, én pedig nem. Nem elég a szerénységet „eljátszani”! Ott kell lenni, ahogyan a kereskedő és a rebbe is mondta. Meg kell próbálni megérteni, belemenni. Nem elég azt mondani, hogy biztos érdekes dolgok vannak a Talmudba írva, és a sok magyarázatot nagyon okos emberek írták, és jó nekik. A talmudi eszmecserében részt kell venni.
(forrás: flickr)
Nem véletlen, hogy a jesivákban egész nap csak a Talmudot tanulják. A Talmud mélységeiből derül ki, azonosítható be hajszálpontossággal, minden egyes ember lelke, irányultsága, megértése. A Talmud az a tükör, amibe belenézve az ember megértheti, hogy mekkora és milyen típusú az ő megértése. Amíg nem tanultam Talmudot, azt mondták, hogy okos vagyok, tehetséges. Feltételeztem, hogy bármit is tanulok, jól fog menni.
Amikor elkezdtem tanulni a Talmudot, alapvetően értettem, hogy miről van szó. Aztán jöttek a magyarázatok. A kérdések. Az összefüggések. A mélységek. A Talmud az, ami igazán képes arra, hogy átmozgassa az embert. Amikor már jó néhány perce vitatkozunk a tanulótársammal egy talmudi kérdésen, akkor kell belenézni a magyarázatokba. Két eset lehetséges: vagy kiderül belőlük, hogy valamit félreértettem, és akkor igazán megértem, hogy csak bölcsnek gondoltam magamat, miközben nem voltam az, vagy valódi mélységre találunk, még több tudásra és újabb, rejtett rétegekre, amikből kiderül, hogy még bőven van hová fejlődni.
A Talmudban mindig, mindenkinek van hová fejlődnie. Az iskolás gyereknek és a legnagyobb Tóratudósnak is.
Ha azt érezzük, hogy egy szót sem értünk abból, amit egy magyarázat mond, az igen pozitív érzést ébreszthet fel. Ezt hívja úgy a Talmud: az írástudók irigysége szaporítja a bölcsességet (Bává Bátrá 21a). Nem igazság, hogy ő ennyi mindent tud, ilyen jól érti, én meg nem. Én is akarom, legalább megérteni, hogy mit mond! Ez ösztönzi az embert a további fejlődésre.
A Talmud legnagyobb részében nincsenek izgalmas történetek, bölcs mondások, vallásos erkölcsről szóló tanítások. Csak a Tórában leírt törvények részletes, vitatkozó stílusú elemzése. Éppen ezért sokáig nem is értettem, hogy miért kell ezt tanulnunk? Miért nem tanuljuk inkább a tórai hetiszakaszt, Dávid király zsoltárait, a próféták vagy később élt rabbik etikai tanulságait? Nem lennénk sokkal jobb emberré azáltal, hogy azokat olvassuk?
Egyrészt, a tapasztalat mutatja, hogy ez az illúzió téves. Akik csak ilyesmit tanultak, de Talmudot nem, azok sosem lettek képesek igazán nagy emberré válni. A Tóra igazi ereje a Talmudban mutatkozik meg. Olyan, mint egy benzinkút a léleknek, egy különleges energiaforrás. Ahol ha az ember „feltankol”, akkor igen, akkor már lehet olvasni hetiszakaszt, zsoltárokat, erkölcsi feddést, és ezzel a lélek-energiával felvértezve sokkal jobban megérti és hasznosítani tudja az ember a Tóra más részeiben leírtakat.
Másrészt, személyesen azt is megtapasztaltam, és másoktól is hallottam, hogy az emberi agy egyszerűen nem így működik. Megvan a természetes befogadóképességünk, hogy mennyit bírunk el egyszerre, egy adagban a történetekből, az erkölcsi és vallásos tanításokból. A talmudi okfejtéseket azonban minden további nélkül több órán át képes tanulni egy átlagos képességű ember is. Ez az, amit nagy mennyiségben tudunk „fogyasztani” (köszönet a kifejezésért Hegedűs Pálnak).
