KÉRDÉS: Miért kell Purimkor annyit innunk, hogy „ne tudjunk különbséget tenni az áldott Hámán és átkozott Mordecháj átkozott Hámán és áldott Mordecháj között” (Megilá 7b)?
VÁLASZ:
Purim a zsidó naptár „forradalmi” napja.
Jelszava: venáháfoch hu, vagyis megfordult, az ellenkezőjére, Hámán gonosz terve. Ő éppen ezt a napot szánta arra, hogy a zsidó népet elpusztítsa, és éppen ez a nap lett az, amikor a zsidók kaptak jogot arra, hogy gyűlölőik ellen ők maguk is fegyvert fogjanak.
A venáháfoch hu jelszava azonban nem korlátozódik erre az egyetlen történelmi tényezőre. Hiszen láthatjuk, hogy Bölcseink is azt tanítják, hogy annyit kell innunk, hogy a jót és a gonoszt is összekeverjük.
Szintén a forradalmiságot példázza, hogy Purim napján a félelemtől a szeretetig jutunk el. Ez az a két fő érzelem, a két fő parancs, ami a zsidó ember lelki személyiségfejlődését meghatározza. A Teremtő félelme és a Teremtő szeretete a két nagy, állandó parancs, amire állandóan törekszünk.
Purim félelemmel kezdődik, mert az egész nép tesuvát [megtérést] gyakorolt, amikor meghallották a gonosz végzést. A vége azonban szeretet, ahogyan Bölcseink tanítják:
„Áchásvéros napjaiban újra elfogadták a Tórát, a csoda szeretete miatt” (Rási, Sábát 88a)
Mi a mélyebb célja annak, hogy legyen egy nap a naptárunkban, amikor minden a feje tetejére áll?
Amikor még azokat is igyekszünk „leitatni”, akik a jámborságukról és önmegtartóztatásukról ismertek?
A lelkileg hasznos zűrzavar napja
Purim a Sábát ellentéte. A Sábát lényege a nyugalom, a pihenés, a stabilitás, az egyensúly. Ezek mind nagyon fontos értékek, a mindennapjaink, az állandó fejlődésünk alapja.
De a zsidóságban az egyensúly nagyon fontos érték.
Olyannyira, hogy még az egyensúly és az abból való kibillenés között is a tökéletes egyensúlyra törekszünk.
Amikor eldöntjük, hogy a Teremtő és a Tóra útján fogunk járni, és pontos, szinte mérnöki aprólékossággal megtervezzük, hogy mi a mi utunk, a személyes fejlődésünk módszere, mire fektetjük a hangsúlyt, és milyen szokásokat állandósítunk, akkor a stabilitás a legfontosabb szövetségesünk.
Viszont nem szeretnénk, hogy ez a szövetséges ellenünk forduljon, és a korábbi, megrögzött rutinunk a növekedésünk korlátjává váljon. Hogy elkerülje a figyelmünket az, ha megváltozott körülöttünk a világ, vagy mi magunk, vagy a helyzetünk változott meg. Ezért néha ki kell billennünk a stabil, egyensúlyi állapotunkból.
Ebben segít az alkohol.
Ugyan a szó szigorú értelmében véve nem kötelező berúgni – jelen sorok írója soha életében nem is volt részeg (lelki füleimmel hallom, ahogyan egyesek tiltakoznak: „akkor meg miért éppen erről írsz?”) –, de bátorítva vagyunk arra, hogy valamilyen mértékben használjuk az alkoholt mint saját perspektívánk kiszélesítésének eszközét.
És megértsük a törvény mögöttes logikáját: bármi más is jó Purim napján, ami ugyanezt a célt szolgálja, például a zene, tánc, lakoma, vidámság.
„Ne legyél túl jó […] ne legyél túl rossz” (Prédikátor 7:16-17)
Mindenkinek jó az, ha időről-időre kibillenhet az egyensúlyából. De nem mindenkinek ugyanamiatt jó.
Van, akinek azért kell kibillennie, hogy rájöjjön, hogy tévedett, amikor eddig azt hitte, hogy jó úton járt. Másnál éppen fordítva:
a destruktív lelkiismeret-furdalását, az önmarcangolását kell levetkőznie.
Megtaláljuk ezt a kettősséget a purimi történetben is. Amikor az életveszélyes, fenyegető rendelkezés megszületett, el tudjuk képzelni, hogy mennyien meg voltak rajta döbbenve. Akik azt hitték magukról, hogy tökéletesen, Istennek tetsző módon viselkednek, mekkora pofont kaptak, amikor jött az üzenet, hogy nincsen joguk az élethez.
A történet vége pedig pontosan ennek a fordítottja: miután az egész nép bűnbánatot gyakorol, és visszatér a Teremtőhöz, a válasz: a szeretet. Nemcsak megmenekülés az ellenség kardjától, hanem az ellenség legyőzése, és a népen belüli közeledés és felemelkedés:
„adagok küldése, ember a barátjának, és ajándék a szegényeknek” (Eszter 9:22)
Bármelyik is vonatkozzon ránk személyesen, a túlzott stabilitásból való kibillenés, amit Purim napja jelent, lelki egészséget hoz el a számunkra.
Öröm az ürömben?
Az utóbbi években vissza-visszatérő kérdés, hogy hogyan örüljünk Purimkor, miközben forrong a világ körülöttünk?
KAPCSOLÓDÓ (tavalyról): Most tényleg úgy kellene tennünk, mint aki örül?
De a valóság az, hogy ez a kérdés éppen Purim kapcsán nem kérdés. Mivel Purim egész lényege az, hogy úgy örömünnep, hogy a helyzet maga látszólag erre egyáltalán nem ad okot.
Láthattuk, hogy a purimi események egyáltalán nem egy dicsőséges, emelkedett, magasztos helyzetből emelkednek ki, hanem abból, hogy – a mennyei ítélet szerint – a zsidó nép megérdemli a pusztulását.
Igaz, ezúttal a pusztulást megúsztuk, ami pozitív – de biztos, hogy akkor kell a legjobban örvendeznünk, amikor ilyen ítélet születik ellenünk?
(Összehasonlításképpen: Chanukakor szó sem volt arról, hogy elpusztítsanak minket, „csak” a vallás gyakorlását tették tilalmassá, ami ellen fellázadtunk. Peszáchkor sem akartak minket elpusztítani, éppen ellenkezőleg, az egyiptomiaknak nagyon fontos volt a rabszolgák „ingyen munkaereje”, olyannyira, hogy alig akartak minket elengedni. Purim az egyetlen, ami ennyire végzetes ítélethez köthető.)
A válasz pedig pontosan az, amit fent láttunk: Purim az ellentétekről szól. Kibillent az egyensúlyunkból, és egyetlen nap leforgása alatt átvisz minket a félelem érzéséből a szeretet érzésébe, a bűnösség érzéséből a szeretettség érzésébe, a Tóra elhanyagolásából a Tóra iránti lelkesedésbe, és annak teljes elfogadásába.
Ezért annak, aki Purim ünnepét igazán jól érti, nem szabad, hogy akadályt jelentsen,
sem a világjárvány, sem a háború, abban, hogy az ünnepet teljességében megélje.
Éppen ellenkezőleg, ezek a külső eszközök mind segítenek élővé tenni Purim napjának történelmi eseményeit.
Amikor ég körülöttünk a világ, azt érezzük, hogy elveszítjük saját egyéni jelentőségünket. Ki vagyok én, és mi az én problémám, miközben sokkal nagyobb dolgok történnek odakint (még akkor is, ha engem személyesen most éppen nem érint).
A purimi ivás is ezt segíti elő:
Azokkal azonosulunk, akik szegények és nyomorultak. Elveszítjük a tudatosságunkat, a személyiségünket.
Hajlamosak vagyunk ugyanis arra, hogy saját magunkat a napi rutinunkkal – a stabilitásunkkal – azonosítsuk, és Purim feje tetejére állt napján éppen ebből billenünk ki. Így mintegy üressé válunk – és alkalmassá arra, hogy a Teremtőt és az Ő áldását még közelebbről befogadjuk az életünkbe.
Szintén ezt erősíti a Purim napja előtti böjt (Eszter böjtje). Ez a böjtnap biztosítja azt, hogy ne váljon Purim értékes és mély lehetősége üres „dorbézolássá”. Rákészít minket lelkileg arra, hogy komolysággal is lehet örvendezni.
És még inni is.
Boldog és felemelő Purimot!