„Mindenki, aki irgalmas a kegyetlenhez, végül kegyetlen lesz azokhoz, akik irgalmasak.” (Tanchuma, Mecorá 1, Jálkut Simoni Nach 121:3)
Így kommentálják Bölcseink Saul király történetét, aki eleinte azért kapott feddést, amiért túl kegyelmes volt Ámálék népéhez a háborúban (ld. Sámuel 1., 15:9).
Saul király túlzott kegyelme nemcsak a közelmúlt magyarországi történései miatt aktuális ismét.
Hanem azért is, mert beléptünk Ádár hónapba, közeledik Purim ünnepe, mely közvetlenül is kapcsolódik Ámálék gonoszságához, Hámán személyén keresztül, akit Eszter könyve éppen attól az Ágág királytól származtat, akin Saul annak idején megkegyelmezett (ld. Eszter 3:1).
Honnan tudjuk, hogy Saul végül „kegyetlen lett a kegyelmesekhez”? A kohaniták városa, Nób történetéből, ahol a Saul által üldözött Dávid keresett menedéket. Amikor Saul megtudta, hogy Dávid Nóbban rejtőzik, az egész várost lemészárolta (ld. Sámuel 1., 22:19).
Hihetetlen összefüggésre világítanak rá Bölcseink ezzel a tanítással. Saul Izrael első királya, akit az Örökkévaló Sámuel prófétán keresztül nem véletlenül kent fel, hanem kiemelkedő jó tulajdonságai miatt.
Ő volt az, akinek néhány fejezettel korábban még nehezére esett az, hogy végezzen népének ősi ellenségével, annak ellenére, hogy erre magától az Örökkévalótól kapott parancsot.
(Melyet részben teljesített is, hiszen Ámálék népének nagy részét valóban megölte. Ezzel mentette fel magát saját szemében és Sámuel próféta vádja előtt is (ld. Sámuel 1., 15:20).)
Most pedig éppen a kohénokat, a legszentebb embereket bántja, akik Dávidot védelmezik, aki Izrael következő királya lesz!
Egyik szélsőségből a másikba?
Ezt a tanítást nagyon nehéz értelmezni a hétköznapi logikánk, pszichológiai ismereteink alapján.
Hiszen általában azt feltételezzük, hogy amikor az ember szélsőségesen viselkedik egy adott tulajdonságban (esetünkben túlságosan kegyelmes), akkor ezáltal a másik szélsőségtől – a kegyetlenségtől – egyre távolabb kerül.
Hasonlóan meglepő tanítást találhatunk a Zsoltárok könyvében (melyet a péntek esti imában is elmondunk):
„Ti, akik az Örökkévalót szeretitek, gyűlöljétek a gonoszat!” (Zsoltárok 97:10)
Általában a jámbor emberektől szeretet és türelmet várunk. Itt azonban azt mondjuk, hogy a gyűlöletnek is megvan a maga helye az Örökkévaló szolgálatának rendszerében.
Ennek ismeretében mindannyiunk számára jó hír a közelmúlt elszomorító eseményeiben az, hogy amikor fény derült arra az igazságtalanságra, hogy micsoda erkölcstelen viselkedés kapott köztársasági elnöki kegyelmet, a magyar nép széles rétegei felháborodtak ezen, politikai oldaltól, világnézettől függetlenül.
Saul király dilemmájára is ez lehet a válasz: miközben a kegyelmesség [ráchámim] tulajdonságában beleesett az egyik szélsőségbe, az igazság [emet] tulajdonságát eltorzította saját magában.
Harmónia, egyensúly és igazság
Egy egydimenziós világban, ahol mindig egyszerre csak egy tulajdonság [midá] működik, valóban nem válhatna a túlságos kegyelem hirtelen kegyetlenséggé.
Ezért fontos, hogy megtanuljunk több dimenzióban is gondolkodni. A különböző midák egymással kölcsönhatásban vannak. Saul király is csak úgy tud kegyelmes lenni a kegyetlenekkel, ha saját magát becsapja, igazságérzetét pedig eltorzítja.
Egy szép hasonlatban az igazság mértékét iránytűhöz hasonlítják.
Az ember élete elején pontos iránytűt kap, de ha visszaél vele, és becsapja saját magát és másokat, akkor az olyan, mintha mágnessel torzítaná az iránytűjét.
Bölcseink tanítása szerint a három ősatya három fontos tulajdonságnak felel meg. Ábrahám a cheszed, azaz jótékonyság, irgalom. Jichák a gevurá [erő, ítélet].
Jákobot azonban, aki e kettő között az egyensúlyt testesíti meg, kétféle tulajdonsággal is jellemzik: emet [igazság] és tiferet [harmónia, szépség]. Hogyan függenek össze ezek?
(Ezek az asszociációk nem véletlenszerűek, hanem a prófétai hagyomány utalásaiból vezetjük le őket: az igazság tulajdonságát Michá 7:20, a harmónia tulajdonságát Krónikák 1., 29:11 alapján.)
Az igaz, hogy a két szélsőség kiegyensúlyozása megfeleltethető a harmónia tulajdonságának. Hiszen a harmónia és a belőle eredő szépség pontosan azt jelenti, hogy képesek vagyunk összehangolni és egy egységbe kovácsolni azt is, ami látszólag ellentétes.
Most azonban már azt is értjük, hogy az igazság hogyan kapcsolódik ide. Hiszen az igazság „iránytűjét” pontosan azáltal tudjuk megőrizni, ha gondosan ügyelünk arra, hogy a szeretet és ítélet, kegyelem és szigorúság közötti harmóniát fenntartjuk.
