Sábát Záchor – Amikor elfogyott a türelme a Végtelenül Türelmesnek

Vajon lehetséges haragra gerjeszteni a Teremtőt?

A Tóra sokszor ír az Örökkévaló „haragjáról”, ami általában azt jelenti, hogy haragos arcot mutat felénk, hogy ezáltal bírja a bűnösöket jobb belátásra.

Most szombaton azonban egy olyan népről olvastunk, ami egészen egyedülálló jelenség a Tórában.

„Mert kéz van az Örökkévaló trónján, háborúja van az Örökkévalónak Ámálékkal, nemzedékről nemzedékre.” (Mózes 2., 17:16)

Vajon lehetséges az Örökkévaló a hús-vér embereknek mintegy hadat üzenjen? Mi rosszat tettek az ámálékiták, amiért ilyen szigorúan fogalmaz velük kapcsolatban a Tóra?

Akkor támadták meg a zsidó népet, minden ok nélkül, amikor kijöttek Egyiptomból. Ahogyan Bölcseink magyarázzák, ezzel a cselekedetükkel minden későbbi zsidóellenes cselekedet számára veszélyes precedenst teremtettek.

De vajon miért támadtak?

Zavarta őket az a tény, hogy az Örökkévaló beleavatkozik a világ rendjébe.

„Az ég az Örökkévaló ege, de a földet az embereknek adta.” (Zsoltárok 115:16)

Így gondolkodtak, és meg voltak sértődve, amiért az Örökkévaló a zsidókat segíti.

A legtöbb ókori, bibliai néphez hasonlóan, már az ámálékiták sem találhatóak meg közöttünk, amióta az Asszír Világbirodalom királya „összekeverte a népeket” (Talmud Beráchot 28a, Jesájá 10:13 alapján). Ezért a Tórában leírt, velük folytatott fizikai háború is – látszólag – aktualitását vesztette.

De vajon lehetséges, hogy az örök Tórából kitörlődjön egy parancsolat?

Lehetséges, hogy feleslegesen emlékezünk meg Ámálékról, hiszen már nincsen teendőnk vele?

Lehetséges, hogy az Örökkévaló Neve ismét teljes kellene, hogy legyen azóta?

Ha közelebbről megnézzük az Ámálékkal kapcsolatos parancsot, választ találhatunk minderre:

„Töröld el Ámálék emlékét az ég alól.” (Mózes 5., 25:19)

Amikor Ámálék népéből már nincsenek túlélők, de az emlékük, az ideológiájuk, a gondolatviláguk még mindig köztünk él, addig még bőven maradt tennivalónk az emlékének eltörlésével kapcsolatban.

Egyes magyarázatok szerint nem a külső, hanem a belső, lelki Ámálék ellen, saját rossz tulajdonságaink ellen kell vívni ezt a harcot. Ugyan ez mindenképpen nemes cél, de mégis, nehéz lenne ennyire elrugaszkodni a Tóra szövegének eredeti jelentésétől.

Mások szerint minden antiszemita – legalábbis szimbolikus értelemben – Ámálék leszármazottjának tekinthető. Ezzel az a probléma, hogy a Tórában nem áll, hogy minden egyes ellenségünkkel ugyanezt a szigorúságú háborút kellene vívnunk. Sok ellensége van a zsidó népnek, de ezeket a szigorú szavakra kizárólag Ámálék szolgált rá.

Nem, az antiszemita ember nem ámálékita, és nem akarjuk olyasmivel fenyegetni, hogy el akarjuk őt pusztítani. (Annak ellenére, hogy közülük sokan igenis, pontosan ezzel fenyegetnek minket.)

(Kapcsolódó írás: Az antiszemiták gonoszak)

Hanem: az antiszemita ember Ámálék „emlékének”, ideológiájának hordozója. Ő a vírushordozó. A Tóra pedig azt írja elő számunkra, hogy ezt a fajta gondolkodásmódot teljesen ki kell pusztítanunk.

Elrugaszkodottnak és hihetetlennek kell, hogy számítson, hogy ugyan, ki is akarhat rosszat a szentéletű zsidó népnek, akik az Örökkévalót szolgálják, az Ő Tóráját követik?

Ez a mostani szombat nagy parancsolata: emlékeznünk kell arra, hogy ennek az ideológiának teljes mértékben el kell tűnnie a Föld színéről, ahhoz, hogy a Teremtő Királysága teljessé válhasson ezen a világon.

Ezt pedig nem érhetjük el politikai, elítélő nyilatkozatokkal.

Sem azzal, ha jót feltételezünk róluk, hogy szegény, megtévesztett és félrevezetett emberek, és kedvesen, békejobbot nyújtunk nekik.

Hiszen ugyan kit is lehet félrevezetni, és meggyőzni arról, hogy a zsidók gonoszak és elvetemültek, ha nem éppen azokat, akik eleve hajlamosak arra, hogy ezt elhiggyék?

Márpedig ez a hajlamosságuk saját magukat minősíti. Ezért nem egyezkedünk – de nem is támadunk.

A Tóra eszközeivel vívjuk a harcunkat: imával, tanulással és jócselekedetekkel. Az elkövetkező héten egy egész napot szentelünk erre a célra: Purim szent napját, amikor erősítjük a Teremtőbe vetett hitünket, iránta való elkötelezettségünket, és az egymáshoz fűződő viszonyunkat.

„A hang Jákob hangja, de a kezek Ézsau kezei.” (Mózes 1., 27:22)

„Mindaddig, amíg Jákob hangja megtalálható a tanházakban, Ézsau [erőszakos] kezei nem képesek uralkodni.” (Midrás Berésit Rábá 65:20)

(Purim ünnepéről, a Teremtő segítségével, hamarosan bővebben fogunk írni.)

Vélemény, hozzászólás?