Folytatódik a reform és ortodox zsidó irányzatot összehasonlító cikksorozatunk (1, 2). Ezúttal a vegyesházasságok és betérések témáját igyekszünk körüljárni.
Mottó: „Mert házamat az ima házának fogják nevezni, minden népek számára” (Jesájá 56:7)
A reformmozgalom ötpontos közleményének harmadik pontja ezt a címet kapta:
„Hiszünk benne, hogy hozzánk tartoznak a vegyes házasságból származók is”
„A hozzáférhető adatok szerint ma már a magyar zsidó népesség elsöprő többsége „vegyes házasságokból” származik, „vegyes házasságokban” él, vagy a gyermekei, unokái élnek vegyes házasságban. Azokat az embereket, akik keresik a kapcsolatot a családtörténetük zsidó vonatkozásaival, a saját zsidóságukkal, a hagyománnyal, a Tannal, minden módon segítenünk kell ebben a keresésben és a tanulásban. Fontos nekünk, hogy ők és családtagjaik egyaránt otthonra találhassanak a közösségeinkben.”
Mind a cím, mind az alatta olvasható célkitűzés, abban a formában, ahogyan le lett írva, akár ortodox öndefinícióban is szerepelhetne (minimális módosítással). Az avatatlan, külső szemlélő számára talán nem derülnek ki ebből a leírásból azok a részletek, amik valóban, elvi szinten különböztetik meg a kétféle közösséget.
Természetes, hogy segítenünk kell mindenkit, aki a saját zsidó örökségét keresi! Sőt, még azt is kötelezettségünk segíteni, akinek egyáltalán, semmiféle zsidó öröksége nincsen, viszont érdeklődik a zsidóság iránt. A Tóra leírja, hogy az Örökkévaló azért választotta ki Ábrahámot, Jichákot és Jákobot, hogy az ő leszármazottaik legyenek a világban az Ő „képviselői”.
Abban az értelemben, hogy ha bárki keresi a Teremtőt, a zsidóknál megtalálhassa a tanításokat, a próféciákat, az erkölcsi törvényeket. A helyes utat, amin minden embernek járnia kell, és az „extra nehezítéseket”, amiknek a zsidó nép örökölt felelőssége, hogy teljesítse.
Ez a zsidó nép alapításának, a Tóra adásának az egyik legfontosabb célja: hogy legyen egy stabil pont az állandóan változó, gyakran sodródó erkölcsű világban.
Emiatt magától értetődőnek kell lennie, hogy nem utasítunk el semmilyen érdeklődőt. Hatványozottan igaz ez azokra, akiknek zsidó felmenői, gyökerei vannak.
Őszintén remélem, hogy senki sem érti félre a reform közösségek fenti megfogalmazását, és nem vonnak le ez alapján olyan következtetést, hogy az ortodox közösségekben ők „nem szívesen látott vendégek”.
Hasonlóan remélem, hogy a neológ közösség „a változó világra nyitott zsidóság” öndefinícióját sem érti félre senki, és nem olvassa ki azt, hogy például az ortodoxia zárt lenne a változó világra.
Nem a könnyű betérés a jó betérés
Akkor mégis, miért feltételezi a reformmozgalom, hogy éppen ez az egyik olyan kulcskérdés, ami őket az ortodoxiától pozitívan megkülönbözteti?
Mi az az elutasítás, amit a vegyesházasságból (vagy akár zsidóságon kívülről) érkező az ortodox zsidó közösségben érezhet?
Először is: ha a vegyesházasságban az anya zsidó, akkor az abból származó gyerek 100%-ban teljes jogú zsidónak számít. Az egész világon nem létezik olyan „szigorú rabbi”, aki bármiféle különbséget tenne egy ilyen vegyesházasságból származó ember zsidósága és bármilyen más zsidó között.
Tehát az ilyen ember elutasítást semmiféleképpen nem érezhet a zsidó közösségben. Az viszont elképzelhető, hogy mivel vegyes háttérből származik, bele kell tanulnia a zsidó mindennapi élet gyakorlatába, és ezt igenis érezheti kihívásnak. Ez viszont arra is igaz, akinek minden felmenője zsidó.
Ha csak az apa zsidó, vagy egyáltalán nincsen zsidó felmenő, akkor ahhoz, hogy az ember a közösség tagjává válhasson, betérési procedúrán kell részt vennie. A reform közösségek egy részében* szintén megkövetelik ezt. Csak az lehet esetleg különbség, hogy ott ezt a folyamatot igyekeznek könnyebbé tenni.
* Nincs egyetértés a világ reform közösségei között abban, hogy megköveteljenek-e bármiféle betérést attól, akinek csak az apja zsidó. A magyarországi reform közösségek fenti írásából számomra nem derül ki egyértelműen, hogy ők ebben melyik álláspontot foglalják el.
Az ortodox felfogás szerint azonban valóban nem attól jó a jó betérés, hogy könnyű, hanem attól, hogy hatékony. A jó betérést sikerként értékeli, mind a közösség, mind a betérő.
Ehhez először a betérőnek tisztába kell kerülnie azzal, hogy pontosan mit vállal. A közkeletű városi legendával ellentétben* nincsen olyan kötelezettség, hogy háromszor meg kell próbálni lebeszélni a betérni szándékozót!
* Noha valóban van olyan rabbinikus vélemény, hogy ez a helyes eljárás, mégis, a gyakorlatban követendő, eldöntött törvény nem ezt a véleményt követi.
Az viszont igenis fontos, hogy ne áruljunk zsákbamacskát, és osszuk meg vele őszintén, hogy milyen nehézségekkel járhat a zsidóság. Senkinek sem lenne jó az, ha idővel meggondolná magát, és visszatérne eredeti életmódjához.
A zsidóság ugyanis „egyirányú utca”: aki egyszer zsidóvá vált, az technikailag már semmiféle módon nem tudja otthagyni az ezzel járó kötelezettségeket.
Vagyis ha a betért néhány hónap vagy év múltán ismét nem zsidóként éli az életét, akkor bizony 120 év után komoly és szigorú számonkérés vár rá.
Ez az a kellemetlenség, amit még a betérési folyamat során szeretnénk megelőzni. Ezzel a betérő saját, jól felfogott érdekét szolgáljuk! Hiszen ha nem zsidóként éli le az életét, attól még igen jámbor ember lehet. Ugyanazért az erkölcsös, nem zsidó életéért túlvilági jutalomban részesülhet, míg zsidóként büntetés várna rá, hiszen a mércét magasabbra helyezte, a saját maga számára.
Valamint a felelősség a betérítést végző rabbit is terheli, neki is kötelessége körültekintően megvizsgálni, hogy vajon mennyire realisztikus, hogy a betérni szándékozónak lehetősége lesz élete végéig vallásos zsidóként élni.
„De én nem akarok betérni!”
Mi a helyzet, ha a vegyesházasságból, nem zsidó anyától származó ember nem kíván betérni a zsidóságba?
Teljesen érthető, ha a zsidó gyökereit éppen felfedező ember, útjának elején még nem kíván semmiféle határozott, egész életét teljesen felforgató döntést hozni. Az ilyen őszinte érdeklődőt, aki ősei hagyományára kíváncsi, bármilyen zsinagógában szívesen fogadják.
Ha esetleg erről bárkinek, bármilyen eltérő tapasztalata van, annak semmi köze nincsen, sem az ortodoxiához, sem a Tórához, hanem valószínűleg sajnos tanulatlan emberekkel akadt dolga, akiknek alapvető hiányosságai vannak arról, hogy mit ír elő a Tóra az ember-ember közötti kapcsolatokról.
Az is lehetséges, hogy félreértett valamit a másik ember viselkedésében, és ezt értékeli elutasításnak.
Ha a felfedezőút azzal a konklúzióval végződik, hogy szeretne betérni, az nagyszerű. Ha nem, annak is megvan a maga előnye (mint fent írtuk).
Bizonyos reform közösségekben (ld. fentebb) az lehet a vonzó, hogy e két lehetőségen túl egy harmadik is rendelkezésre áll: betérés nélkül teljes jogú tagnak beszámítani az érdeklődőt.
Eszerint felhívhatják a Tórához, amikor olvasnak belőle, vagy beszámíthatják a minjenbe (közösségi imádkozáshoz minimálisan szükséges létszám).
Világos, hogy ez jó érzés az illetőnek, és úgy érzi, hogy őt itt „elfogadják”.
Az ortodoxia számára persze ez nem fogadható el, mert mi a Tóra, a halacha előírásait önmagunkra kötelező érvényűnek tekintjük. Ez a nézeteltérés is visszavezethető arra, hogy a Tórát isteni eredetűnek számítjuk-e.
E kérdés mögött azonban egy emberi kérdés is meghúzódik: vajon mi az oka annak, hogy ez az ember inkább jár reform közösségbe, ahol őt betérés nélkül is „elfogadják”, minthogy valóban betérne?
Ennek több oka lehet. Egyrészt, lehetséges, hogy azért nem áll szándékában betérni, mert valóban nem kívánja a zsidóság törvényeit betartani. Ez felemás hozzáállás:
„a zsidósággal járó jogokat elvárom, a kötelezettségekből viszont köszönöm, nem kérek.”
Másrészt lehet, hogy személyes, érzelmi oka van. Azt gondolhatja: vajon miért kellene nekem betérnem, ha egyszer az apám zsidó? Ha egyszer az antiszemiták számára én zsidónak számítok? Az is eszébe juthat, hogy vajon mennyivel „jobb” nála az a társa, akinek az anyja zsidó, és nem kell betérnie?
Ezek a kérdések abszolút megérthetőek. Viszont idővel, tanulással, és egy rabbival kialakított pozitív kapcsolattal az esetek többségében mind-mind megválaszolhatóak.
Noha ideális helyzetben az ilyen személyes, érzelmes témák elsősorban magánbeszélgetésre tartoznának, talán nem lenne felesleges, ha a Teremtő segítségével egy későbbi cikkben mégis megpróbálnánk néhány lehetséges választ összegyűjteni ezekre.
