Különleges nagyünnepi időszakon vagyunk túl a Bét Jehuda Zsinagóga közösségében. Az idén – több év után először – volt lehetőségünk több nagyünnepi imát is közösen, a saját zsinagógánkban megünnepelni.
Ezért mindenekelőtt hálát adunk az Örökkévalónak, hogy megélhettük ezt a napot, és hogy így tudtuk elkezdeni ezt az évet!
Másrészt pedig megköszönjük mindenkinek, aki akár „egyszerű résztvevőként”, akár az imák és egyéb közösségi rendezvények aktív részeseként velünk volt.
Kinek a szívügye ez a közösség?
Ez utóbbi téma – az önkéntesség témája – az, mely szerény véleményem szerint a leginkább meghatározza azt, hogy merrefelé tartunk mint közösség.
Többen is odajöttek hozzám az ünnepek során, igazán pozitív, lelkes érzelmekkel, és ez nekem is nagyon sok erőt adott. Olyanok, akiken éreztem, hogy szívügyüknek érzik közösségünk jövőjét.
Ha továbbra is ezt az utat követjük, és következetesen sikerül végighaladnunk rajta, akkor meggyőződésem, hogy sikerülni fog együtt létrehoznunk olyasmit, ami egészen egyedülálló.
Nincs az az igazán komoly cél, amit egyetlen ember meg tudna valósítani. Így rendezte be a Teremtő az Ő világát, hogy szükségünk legyen egymásra:
„Egyik ember a másikat segítse, és mondja a testvérének, hogy legyen erős!” (Jesájá 41:6)
Nem véletlen, hogy minden közösségnek megvannak a hagyományos szerepei: rasekol, gábáj, rabbi, rebecen (!), kántor, samesz, stb.
A jól működő közösséghez azonban önmagában nem elég a fenti „szerepvállalók” névsora.
Aktív és lelkes tagokra van szükség, akiknek számít az, hogy mi történik a házunk táján!
Sok vagy kevés zsinagógát akarunk?
Gyakran hallom, hogy felteszik a kérdést: minek annyi zsinagóga? Hiszen nincsenek tele. Ha néhány közösséget összevonnánk, akkor is kényelmesen elférnénk.
Sőt, ezáltal még be is tudnánk tartani Salamon király híres elvét, mely szerint minél nagyobb közösségben imádkozunk, annál jobb, hiszen:
„A nép sokaságában van a Király dicsősége.” (Példabeszédek 14:28)
Nem értek egyet ezzel az érveléssel.
Egyrészt: nem kívánjuk feladni az örökségünket. Amire büszkék vagyunk, azt nem „múzeumban” szeretnénk kiállítani. Nem képeken szeretnénk megmutatni a gyereke-inknek ezeket a zsinagógákat, hanem a valóságban!
Nem kívánjuk a küzdelmet feladni és a mércét lejjebb tenni. Hanem igenis igényeljük azt az ösztönző nyomást, ami arra késztet, hogy tegyünk a közösség létszámának gyarapításáért.
Másrészt a szombattartást is azáltal segítjük elő, ha minél nagyobb a „lefedettség”, azaz minél több helyhez esik közeli zsinagóga. Ha két – bármilyen közeli – zsinagógát is összevonunk, azzal viszont távolabb visszük a zsidókat a zsinagógától.
Ezért azt gondolom, hogy a kis közösségek fenntartása mindnyájunk közös érdeke – a nagyoké is!
Alulról szerveződő közösség
Még egy fontos kérdés, ami szintén fölmerült a nagyünnepi beszélgetéseink során: miért is jöjjön valaki hozzánk? Van-e olyan egyedi sajátossága a Bét Jehudának, amiért inkább érdemes jönni a mi közösségünkbe mint bármelyik másik zsinagógába?
Fejlődő és lelkes közösség vagyunk, ami amellett, hogy nagy hagyományokkal rendelkezik, jó és rossz időkön egyaránt túl van. Többünknek vannak kreatív gondolatai a jövőnkről.
Azonban tudjuk, hogy a jó ötlet kevés – a megvalósításra is szükség van. Azt is tudjuk, hogy nem minden ötlet hoz gyümölcsöt, és pláne nem egyből. Kitartónak kell lenni.
Ebben segíthet az önkéntesség, az összetartás és kommunikáció ereje. Ha elérjük, hogy az ötletek célba érjenek, segítőtársra (és határidőre!) leljenek, és a Teremtő megsegít, akkor egyedülálló módon létre tudunk hozni egy olyan helyet, ahol „meghallgatjuk és megcselekedjük”.
Egy jó értelemben és valóban alulról szerveződő közösség, ahol nemcsak 1-2 ember gondolatai tudnak megvalósulni.
Fontos, alapvető érték a másokra való odafigyelés. Ebben igyekszünk mindnyájan fejlődni.
Nyilvánvaló, hogy nem létezhet olyan hely, ahol mindenkinek az elképzelései megvalósulnak, hiszen ahogyan a jól ismert mondás tartja: két zsidó, három vélemény.
Az aktív figyelés segít abban, hogy jobban megértsük a másik álláspontját, ami első hallásra furcsának tűnik. És ha nem is valósul meg minden – ha csak annyit meg tudunk tenni, amiben mindnyájan megegyeztünk, az már egyedülálló siker lehetne.
