A legutóbbi néhány alkalommal elkezdtük gyűjteni az érveket, hogy miért tanuljunk Tórát. Eddig háromról volt már szó korábban: 1. pozitív elfoglaltság, 2. jobb emberek leszünk tőle. Illetve régebben azt is említettük, hogy 3. közelebb hoz az Örökkévalóhoz és saját lelkünk megismeréséhez is.
Folytatjuk a negyedik érvvel: a tudás tengerében meg tudunk merítkezni. Kiszakadni ebből a világból, és bekerülni a bölcsesség magasabb létezésébe.
„Ha nem lenne a Te Tórád az élvezetem forrása, akkor már elvesztem volna nyomorúságomban.” (Zsoltárok 119:92)
Számos bölcs embertől hallottuk már, hogy életének legnehezebb szakaszain a Tóratanulás volt az, ami átsegítette. Bármi is történik a külvilágban, a Tóratudós valójában a Tórában van.
A második világháború idején a világhírű Mir jesivát sikerült Európából Sánghájba menekíteni. Amikor végül sikerült innen is tovább utazniuk Izrael földjére, egy végeláthatatlanul hosszú hajóúton találták magukat a tanítók és tanítványaik. Ezen a hajóúton az egyik tanuló egyszer csak így szólt: Vajon most merre lehetünk?
Mire a jesiva legendás tanítója, Ráv Cháim Smuelevitz így felelt: a harmadik fejezetben!
Ez a történet szemlélteti azt a közismert tényt, hogy az ember ott van igazán, ahol a „feje” (lelke, szelleme, szíve) van.
A legnagyobbak Tórája – és az egyszerű embereké
Számos Tóratudósról tudjuk, hogy műtétek során „érzéstelenítőként” használták a Tórát. Csak néhány percet kértek, hogy „belehelyezkedjenek a szugjába”, és amikor készen álltak, jelezték az orvosnak, hogy kezdődhet a műtét.
Legtöbbünk számára mindez persze elképzelhetetlenül távoli. Még távolibbnak érezhetjük Cházon Is (Ávráhám Jesájá Karelitz, 1878-1953, Oroszország-Izrael) híres levelét, melyben a megszakítás nélküli Tóratanulás felemelő és nélkülözhetetlen (!) hatásait írja le, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9 és 10 óra után.
Azonban Salamon király örökérvényű szavai mindannyiunkra érvényesek:
„Az ember bölcsessége megvilágítja az arcát.” (Prédikátor 8:1)
A tanulás, a megértés és a sokféle álláspont megértése a vitán keresztül, világosságot, boldogságot és lelkesedést hoznak az ember szívébe.
Miért más érzés a Tórát tanulni mint bármilyen más, érdekes és értékes könyvet olvasni?
A párban tanulás varázsa
Számos lehetséges válasz közül talán a két legszembetűnőbbet emelném ki: a tanulótárs és a megállások fogalmát. Ezek adják meg ugyanis a Tóratanulás egyedülálló atmoszféráját, és kicsit elmagyarázzák az elmagyarázhatatlant: hogy hogyan képes a Tóra az embert kiemelni a mindennapok forgatagából.
A Tórát hagyományosan párban tanuljuk (chevruta). Persze nem könnyű tanulópárt találni, és a Teremtő mentsen meg attól, hogy azért ne tanuljunk, mert nincsen párunk. Különösen akkor, hogy ha egyébként képesek vagyunk az önálló tanulásra is.
Viszont aki megtapasztalta már a páros tanulás erejét, az tudja, hogy zongorázni lehet a különbséget.
Először is: egy jó tanulópár nem hagyja, hogy az ember saját magát becsapja, valami hangzatosnak tűnő, ámde mások számára nem túl meggyőző érveléssel. Saját magunkat a legkönnyebb meggyőzni. Ha még egy kritikus tanulópárt, egy teljesen másmilyen perspektívából szemlélődő társat is sikerül, az megerősíti az érvelésünket – és saját megértésünket is.
Ezentúl persze több szem többet lát: a másik segít megérteni azt, amit nekem nehezebb, és ketten együtt észreveszünk olyan részleteket is, amit külön-külön egyikünk sem tudna.
Nem alkalmas a világ bármely könyve arra, hogy párban tanulmányozzuk.
A Tóra mélységét mutatja, hogy a legtöbb ember nem képes belőle egyedül kihozni a benne rejlő információkat. Még akkor sem, ha már sok-sok éves tapasztalata van benne, és egyedül is tudja tanulni – de mégsem ugyanazon a szinten.
Tanulópárunkkal közösen eddig ismeretlen, szellemi világba juthatunk el.
Tórai meditáció – amikor magától megnyílik a lélek
A Tóra másik nagy „fegyvere” az, hogy tanulás közben megállunk. Egyszerű, mégis varázslatosan hatékony módszer.
Akkor állunk meg, amikor érezzük, hogy érzékeny ponthoz érkeztünk. Amikor maguktól megindulnak a gondolatok a fejben. (Ehhez persze egyszer hasznos áttekinteni, gyorsolvasni a teljes tanult szöveget, az elejétől a végéig.)
Olyan érzés, mintha a szent szöveg „ugródeszkává” alakulna, ami segít abban, hogy megmozdítson, beindítson a lelkünkben valamit, ami mindeddig aludt.
Ugyan „tanulásnak” nevezzük ezt a folyamatot, de érezzük, hogy ez pontatlan kifejezés. Hiszen a valóságban ilyenkor már nem tanulunk, nem egy leírt információt sajátítunk el, hanem aktívan részt veszünk a fejlesztési folyamatban.
Ez furcsán hangzik, mert mit is lehetne még fejleszteni egy több ezer éves ősi szövegen, amit előttünk már talán több százezren mélyrehatóan tanulmányoztak?
És mégis, a tapasztalat azt mutatja, hogy úgy a Tórába, ahogyan az emberi, csodálatos, egyéni lélekbe különleges energiákat rejtett el (melyeket talán nem lenne túlzás a fizikából ismeretes „magerőkhöz” hasonlítani). Hiszen ha logikus, ha nem, a tény akkor is ez marad: még egy egyszerű, hétköznapi Tóratanulónak is rendszeresen sikerül a Tórából
olyan rétegeket és összefüggéseket felfednie, amik semmilyen korábbi magyarázatban nincsenek leírva.