Ismét különleges jelentőségű héthez érkeztünk, amikor a Szináj hegyi kinyilatkoztatást és a tíz parancsolatot (pontosabban: tíz mondást – ászeret hádibrot) fogjuk felolvasni a Tórából.
Maimonidész talán egyik leghíresebb responzumában (Peér Hádor 263) foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy szabad-e, helyes-e állni akkor, amikor szombaton nyilvánosan felolvassuk a tíz parancsolatot.
Véleménye szerint nem, mert ezzel erősítjük az eretnekeknek a véleményét, akik szerint a Tórának csak ez a rövid része kötelező előírás, isteni parancs, szentebb vagy istenibb a többi résznél.
Ennek gyökereit már a Talmudban megtaláljuk, ami idézi, hogy eredetileg be akarták illeszteni a tíz parancsolatot mindennapi imáink fontos, központi helyére, de éppen az eretnekek miatt nem tették (Beráchot 12a).
A „válogatósok” sorsa
Mindez nemcsak az eretnekek miatt érdekes, vagy azok miatt, akik tájékozatlanságuk miatt nem tudják, hogy a „mózesi törvények” nemcsak 10, hanem 613 parancsolatot jelentenek. Hanem magának a történelmi eseményeknek és az isteni szándéknak a megértése szempontjából. Ha van 613, akkor miért kell 10, ami jobban ki van emelve? Hiszen mindet egyformán fontos betartanunk!
„Mindenki, aki azt mondja: ’ez a tanítás jó, az a tanítás nem jó’, elveszíti a Tóra vagyonát [elfelejti a tanulását].” (Éruvin 64a).
Vagyis: aki válogat a tórai tanítások között – tehát nem tesz erőfeszítéseket azért, hogy megtalálja mindegyikben az értékeset – annak cserébe a Tóra sem fogja megmutatni a legszebb arcát. Nem érdemesül arra, hogy a „vagyonát”, azaz gazdagságát lássa a Tórának.
Egyenetlenség vagy egyenlő fontosság?
Amellett, hogy a Tórában minden egyes részletet értékelünk, el kell ismernünk, hogy mind az életünkben, emberi természetünkben, mind a Tóratanulásunkban az „egyenetlenség” egy központi és valós jelenség.
Számos törvényünk utal arra, hogy a szentség [kedusá] is egyenetlenül oszlik el a világban. Az Örökkévaló maga kérte:
„Építsetek nekem Szentélyt, hogy köztetek lakhassak.” (Mózes 2., 25:8)
A Szentélyben tehát igenis „inkább” megtalálható a Teremtő, annak ellenére, hogy jól tudjuk, hogy Ő mindenhol ott van és a világ minden részletén uralkodik.
Hasonlóan, tudjuk, hogy a Tóra Izrael földjének különleges jelentőséget tulajdonít és fontos micvákat kapcsol. Ezen belül is számos alkalommal kiemeli Jeruzsálemet, mint „a hely, ahová a Nevemet fogom helyezni”.
Másrészt pedig: törvényeink előírják azt is, hogy tisztátalan helyen ne ejtsük ki az Örökkévaló Nevét, ne tanuljuk az Ő Tóráját, és ne is elmélkedjünk azon.
Mindez az „egyenetlenség” pontosan arra világít rá, hogy Teremtőnk ismeri a természetünket, melyet Ő alkotott, és tudja, hogy erre van szükségünk az egészséges működéshez.
Az életünk is ilyen: tele van hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel. Mikor jobban megy, mikor kevésbé, néha lelkesebbek vagyunk, néha elfáradunk.
Ez a fajta ritmikusság az emberi lét elkerülhetetlen velejárója.
Mindemiatt fontos, hogy felismerjük és megkülönböztessük a Tórában is azt, hogy mikor alkalmazhatjuk az egyenetlenség és egyenlő fontosság látszólag ellentmondó szabályait.
Az egyenlő fontosság az, hogy valahányszor „felesleges” szót vagy szakaszt találunk, amiről úgy érezzük, hogy a szöveg ugyanazt jelentené akkor is, ha elhagynánk, akkor igyekszünk megfejteni, akár saját megértés, akár rabbinikus magyarázatok alapján, hogy mi lehet a mögöttes mélyebb, rejtett jelentés.
Ez azonban nem mond ellent az egyenetlenségnek, vagyis annak, hogy a Tóra nem minden része egyformán fontos.
6 olyan hetiszakasz van az 54-ből, melyek mindegyike legalább 40 parancsolatot tartalmaz. Ezek együttesen a Tóra összes micvájának több mint a felét magukban foglalják.
A 10 „legsűrűbb” hetiszakasz tartalmazza a Tóra összes micvájának csaknem 70%-át.
A statisztika a Széfer HáChinuch alapján készült, ami az egyik klasszikus, micvákat összesítő, anonim mű, a 13. századi Spanyolországból. A statisztika részletei A parancsolatok számának eloszlása a Tórában c. cikkben.
Persze ez nem jelenti azt, hogy egy tórai szakasz annál fontosabb, minél több micvát tartalmaz. Arra viszont rávilágít, hogy a Tóra belső természetének is része az egyenetlenség.
Hasonlóan azt tapasztaljuk, hogy vannak olyan témái a Tórának, melyeket a megszokottnál jóval részletesebben ír le. Ilyen például Ábrahám szolgálójának a története, amikor feleséget keres Jicháknak, vagy a Szentély építésének részletei, vagy a cáráát, rituális tisztátatalanságot okozó bőrbetegség törvényeinek részletei.
Ha csak tudunk, helyes igyekeznünk, hogy megértsük, hogy miért kapnak különleges hangsúlyt ezek a témák. Viszont az is hozzátartozik a szerénységhez, hogy őszintén elismerjük azt, ha ezt nem sikerül megértenünk.
Hogyan tanuljunk Tórát?
Mindez nem puszta elmélet: fontos következményekkel bír arra nézve, hogy hogyan igyekezzünk megérteni és tanulmányozni a Tórát.
Ahogyan láttuk, hogy az embernek, a világnak, és a Tórának is elválaszthatatlan, belső természete az egyenetlenség, ugyanúgy helyes, ha ez megjelenik abban is, ahogyan a tórai szövegekkel foglalkozunk.
Saját módszerem: végigmegyek az egész hetiszakaszon, és szövegszerkesztővel kiemelem azokat a szavakat, amik megragadják a figyelmemet. Azután ismét végigmegyek csak a kiemelt szavakon, és mindegyikhez írok egy pár megjegyzést. Utána végigmegyek a megjegyzéseken, és megpróbálom jobban megérteni ezeket a kiemelt témákat. Más szóval: kiszűröm a súlypontokat.
Vannak, akik szokatlannak és furcsának érzik a tipikus zsidó szövegtanulásnak ezt a jellegét. Azt szokták meg, hogy lépésről lépésre haladunk, és minden mondatra egyforma figyelmet fektetünk. Számukra is ez a válasz:
mivel a Tóra tükrözi az emberi lelket, ezért helyes, ha azokat a részeket elemezzük mélyebben, melyeket közelebb érzünk saját magunkhoz.
