A Smá Jiszráél három bekezdésének közösségi elolvasása után az előimádkozó megismétel három szót:
„Örökkévaló Istenetek igaz”.
Ez a mondat megpecsételi a Smá mondását. Két másik mondat összevonásából szerkesztették Bölcseink:
„Én vagyok Örökkévaló Istenetek, aki kivezettelek titeket Egyiptomból, a szolgaság házából, hogy istenetekké legyek. Én vagyok Örökkévaló Istenetek.” (Mózes 4., 15:41)
„Mert a népek szokásai hiábavalóak, mert erdőből vágtak fát, mesterember művét, baltával […], de az Örökkévaló Isten igaz.” (Jeremiás 10:3-10)
Az ima további része innen veszi fel a fonalat.
Reggel így folytatjuk: emet vejáciv, vagyis „igaz és megáll”, stabilitást ad a Tóra az ember életének, napjainak.
Este pedig emet veemuná, azaz „igazság és hit”, életünk két fontos alkotóeleme, melyet állandó egyensúlyban tartunk. Ez megfelel annak, amit a zsoltár is ír: a reggel témája a megújulás, frissesség, energia, az éjszakáé pedig a kitartás.
„Jó hálát adni az Örökkévalónak, és Nevednek énekelni, Ó, Magasságos – reggel elmondani a jóságodat [chászdechá] és a hitedet [emunátechá] éjszaka.” (Zsoltárok 92:3)
Az elmúlt hetek eseményeiben talán a legfontosabb általános üzenet, amit szem előtt kell tartanunk: minden megpróbáltatás.
Ugyanakkor minden ember megpróbáltatása különbözik. Elsősorban aszerint, hogy milyen háttérből jön.
Az esti imában mondott emet veemuná [igazság és hit] megfogalmazza, hogy kinek mi a fő megpróbáltatása:
a népek számára az emet [igazság], míg a zsidók számára az emuná [hit].
Ragadjuk meg ezt az alkalmat, hogy tisztázzuk és elmélyedjünk ennek a két fogalomnak a pontos jelentésében, magyarázatában.
Igazság: a népek aktuális kihívása
A világ népeinek a feladata az, hogy erősítsék saját magukban az igazság tulajdonságát.
Ennek lelki gyökere az az erő, amivel az ember képes túllépni az általa érzékelt valóságon, és szembenézni saját eddigi tévedéseivel.
A megrázó események mindenkit elgondolkodtatnak. Van, aki védekezik, tüskéket növeszt, akárcsak a sündisznó, és menekül a félelmetes valóság elől. Ezt nevezik úgy is, hogy kognitív disszonancia.
Mások felismerik, hogy tévedtek. Őelőttük a kezdeti kellemetlen szégyenérzet után egy új világ tárul fel.
Mi a teendőnk nekünk ezzel kapcsolatban?
Alapvetően semmi. Hiszen ez nem a mi kihívásunk, hanem más népeké. Mi belülről éltük meg ezeket az eseményeket, ezért másképpen látjuk őket.
Mégis azt látjuk, hogy sokan közülünk energiájuk nagy részét arra fordítják, hogy másokat győzzenek meg a saját igazságukról.
Bizonyos mértékig lehet ennek létjogosultsága, hiszen jó az, ha odafigyelünk másokra, és segíteni tudunk nekik.
Azonban azt is észre kell vennünk, hogy sokszor a jécer hárá [rossz ösztön] az, amelyik el akarja terelni a figyelmünket a a saját kihívásunkról, és arra vesz rá, hogy másokéval foglalkozzunk. Vagy kritizáljuk őket, mondván: „hogyan létezik, hogy nem képesek felismerni az igazságot?”
Hit: a zsidó nép aktuális kihívása
A hit fogalma komoly magyarázatot igényel, mert gyakran félreértik.
Ahhoz, hogy mi ne essünk ilyen tévedésbe, azt kell megnéznünk, hogy a tórai, bibliai szent szövegeink milyen értelemben használják a fogalmat.
Az első pont, ahol elbizonytalanodhatunk abban, hogy vajon eddig jól értettük-e, az éppen a fent idézett zsoltár. Hiszen abban az „Örökkévaló hitéről” beszélünk.
Fel kell tegyük a kézenfekvő kérdést: az Örökkévaló vajon miben hisz?
Valójában a vallásos ember már rögtön ébredése után szembesül ezzel a kérdéssel. Hiszen a Mode Áni, amit akkor mondunk, amikor a szemeinket kinyitjuk, szintén tartalmazza ezt a gondolatot:
„Hálás vagyok Neked, Élő és Állandó Király, hogy visszaadtad belém a lelkemet irgalommal – nagy a Te Hited [emunátechá]!”
Ennek az imának – akárcsak a legtöbb imánknak – a gyökerei a Tanachban [Bibliában] találhatóak meg:
„Az Örökkévaló jósága […] reggelenként megújul – nagy a Te hited!” (Jeremiás siralmai 3:22-23)
Mesélte egy rabbi, hogy volt egy tanítványa, aki egyszer azzal lépett oda hozzá, hogy elbizonytalanodott: nem tudja már azt, hogy hisz-e a Teremtőben.
Mire a rabbi azt felelte, hogy az, hogy ő hisz-e a Teremtőben, az egy dolog.
Ennél nagyobb a probléma akkor, ha már a Teremtő sem hisz őbenne!
A hit valójában egyfajta kitartás, következetesség. A Mindenható természetesen semmit sem „hisz”, hiszen Ő mindent „tud”. Számára a belénk, emberekbe vetett hit azt jelenti, hogy
kitart mellettünk, állandó stabilitással várja azt, hogy mikor lépünk előre azon az úton, amit Ő a mi számunkra kijelölt.
Ábrahám hite: érdem vagy stabilitás?
Ábrahám hitének érdeme a mostani hetiszakaszban is hasonló. Az Örökkévaló megígéri neki, hogy annyi lesz a leszármazottja, mint égen a csillag.
„És hitt az Örökkévalónak, és igazságul [cedáká] számította be neki.” (Mózes 1., 15:6)
A kérdés csak az, hogy ki és mit számított be igazságnak?
Illetve az is kérdés, hogy pontosan mi a cedáká (általában: adományozás, jótétemény) szerepe ebben a mondatban?
Egy lehetséges értelmezés* szerint Ábrahám számította úgy, hogy az Örökkévaló részéről cedáká, vagyis különleges jótétemény, adomány az, hogy ennyi utódot ad neki. Hiszen akkor őneki egyáltalán nem volt gyermeke.
*Így értelmezi a mondatot a Neciv, valamint megemlíti, hogy a Zohár is így érti.
El tudjuk képzelni, hogy már egyetlen gyermek ígéretének is mennyire örült volna! Ehhez képest ez a fényes jövőkép teljesen megérdemeletlen adomány („cedáká”) a Teremtő részéről.
Legtöbben mégsem így értik, hanem úgy, hogy az Örökkévaló számította igazságnak (vagyis érdemnek) azt, hogy Ábrahám hitt Őbenne.
Elsősorban keresztény gondolkodók idézik ezt a mondatot előszeretettel úgy, mint annak forrását, hogy a Tóra szerint a hit érdem.
Valóban – de miféle hitről van itt szó? Ábrahám hitéről, aki elhiszi azt, amit az Örökkévaló mond neki. Miért? Azért, mert már van komoly kapcsolata az Örökkévalóval.
Ez a fajta hit inkább „stabilitás” mint „hiszékenység”: az Örökkévaló eddig is jót tett velem, vigyázott rám és igazat mondott nekem, ezért feltehetem, hogy a jövőben sem lesz ez másként.
Ahogyan racionális hinni annak, aki megbízható, ugyanúgy racionális kétkedni a bizonyítottan megbízhatatlan emberek szavában.
Viszonylag rövid időn belül napjainkban harmadik alkalommal is „felfordult a világ” (a COVID-19 járvány és az orosz-ukrán háború óta), és most érint minket a legközelebbről. Ilyenkor mindig van lehetőség „meginogni” a hitében – vagy akár csak a kitartásában – annak, aki a szíve mélyén erre vágyik.
Talán ez lesz az utolsó nehéz időszak, amikor a Teremtő próbára teszi, hogy ki az, aki képes stabilan kitartani Őmellette. Kívánom, hogy adjon erőt ehhez mindannyiunknak!