Ünnepi (és hétköznapi) imáink rendszere

A zsidó „liturgia”, a mindennapi és ünnepi imák rendje, viszonylag könnyen áttekinthe­tő rendet követ, melynek alapja a napi há­rom ima:

  • reggel [sáchárit],
  • délután [minc­há], és
  • este [mááriv].

Szombaton és ünnepnapon ez kiegészül a negyedik [muszáf] imával. Az egyetlen nap­ja az évnek, amikor egy ötödik ima is hozzá­jön ehhez, az a Jom Kipur, amikor a neilá imát is elmondjuk.

Az egyik magyarázat szerint az imákat a Szentélybeli áldozatoknak megfeleltetve ve­zették be Bölcseink. (A másik vélemény szerint az imákat az ősatyák vezették be (ld. Beráchot 26b).) A mindennapi állandó áldozatot naponta, reggel és délután mutat­ták be. Este nem volt újabb áldozat, hanem a napközben megmaradt részeket égették el (ezeket ugyanis nem volt szabad másnap­ra meghagyni).

Ezért az esti ima tulajdon­képpen elvileg „opcionális”. De miután az egész közösség szokás szintjén magára vet­te, ezért manap­ság már ez is ugyanolyan kö­telezettségnek számít (Beráchot 27b, Rámbám / Hilchot Tefilá 1:6).

A muszáf imát az ünnepnapon bemutatott extra áldozatnak megfeleltetve vezették be. A neila [zárás] ima pedig az égi kapuk zárá­sának felel meg. Ennek ideje a délutáni és esti ima között van: a délutáni ima még nap­lemente előtt, az esti ima az naplemente után mondható. A neilá pedig éppen e kettő kö­zött.

A csendes magánima szerkezete

Minden imának az alapja az Ámidá, ami há­rom dicsérő áldással nyit és három hálaadó áldással zár. E kettő között hétköznap kéré­sek szerepelnek, ünnepnap pedig az ünnep jellegéhez kapcsolódó gondolatok és áldá­sok.

Az Ámidát csendben, magunkban mondjuk el, majd – a reggeli és a délutáni imában – hangosan megismétli az előimád­kozó, a kö­zösség pedig Áment felel rá.

Az Ámidá ismétlésének különleges része a Kedusá (vagyis: szentség), ami elválasztja az első három, Örökkévalót dicsérő áldást az azt kö­vető kérések sorozatától. A Kedusában kö­zösen, fennhangon mondjuk el azokat prófé­ciákat, amik az Örökkévaló szentségé­vel foglalkoznak (Jesájá 6:3, Jechezkél 3:12).

Ennek az imarésznek a lényege az, hogy ahogyan az égben az angyalok megszentelik az Ő Nevét, ugyanúgy mi is ezt tesszük, itt lent, a földön, azáltal, hogy ezeket a monda­tokat egyszerre mondjuk el. Gyakorlatilag modellezzük a mennyei angyalokat, azáltal, hogy kórusban állva dicsérjük Őt.

Érdekesség, hogy egyes rabbinikus vélemé­nyek szerint a Kedusá közös elmondásával teljesítjük azt a tórai parancsolatot, hogy megszenteljük az Örökkévalónak a Nevét (ld. Mózes 3., 22:32), azáltal, hogy egy zsi­nagógában egy kisebb tömeg összegyűlik, és szinkron­ban, egyszerre, fennhangon dicsérik az Ő Ne­vét.

Szombaton és ünnepnapon magánjellegű ké­réseket nem mondunk. Csak olyasmit, ami a nép egészének szükséges. Ezért az imában jellemzően azt kérjük, hogy adja meg ne­künk az Örökkévaló az ünnepnaphoz kap­csolódó különleges spirituális tartalmat: hadd részesülhessünk mi is abból az áldás­ból, ami az adott időszaknak a jellegéhez kapcsolódik.

Az ima mindennapi kiegészítői

A reggeli és esti imához Bölcseink hozzá­szerkesztették a Smá Jiszráél [Halld, Izrael] szakasz elolvasását.

Ez tulajdonképpen nem is ima, hanem a Tó­ra írja elő azt, hogy ol­vassuk el reggel és este: „amikor lefekszel és amikor felkelsz” (Mózes 5., 6:7).

Vagyis: tégy hitvallást az Örökkévaló egysé­ge mellett. Ehhez még kapcsolódik néhány tórai szöveg (Mózes 5., 11:13-21, Mózes 4., 15:37-41).

A Smá mondása előtt és után mondjuk a „Smá mondásának áldásait” [birkot kriát Smá]. Ezek azonban nem kapcsolódnak köz­vetlenül a Smá témájához. Inkább független imarészek és egyéb kiegészítések, melyeket Bölcseink jónak láttak a reggeli és esti imá­hoz illeszteni, egyfajta bevezető-ráhangoló­ként az Ámidá előtt.

A reggeli imához ezen a struktúrán (Smá és Ámidá) kívül hozzátartozik a Pszuké dezim­rá, vagyis „dallamos idézetek”. Ez egy válo­gatás Dávid király zsoltárainak könyvéből – hétköznap rövidebb, szombaton és ünnep­nap valamivel hosszabb.

Ünnepnapi betoldások

Ez az alapstruktúrája az egész éves imák­nak.

A zarándokünnepi imákat (Peszách, Sávu­ot, Szukot) egykor rengeteg betoldás egészí­tette ki, melyeket manapság már kevés he­lyen már mondanak. A viszonylag rövid esti imá­hoz néhány közösség még olvas néhány köl­teményt, melyeket az áldások mellé szer­kesztettek. A reggeli imában Hálélt, azaz di­csérő zsoltárokat mondunk. Az ünnepnapi Ámidá szövege is eltér (leszámítva az első és utolsó 3-3 áldást).

Nagyünnepeken azonban jelentősen érez­hető a költeményeknek az a gazdag világa, mely bőségesen kiegészíti megszokott ima­szövegeinket.

Régi és új ünnepi imakönyveket összeha­sonlítva egy szembetűnő különbség, hogy sok hosszabb betoldás az imakönyv végére került, azzal a megjegyzéssel, hogy „némely közösségben ezt is szokás elmondani” – ha mi „némely” közösséghez tartozunk, akkor ezen a ponton az imakönyv hátuljára lapoz­hatunk.

Továbbá, számos rabbi ellenezte, hogy a Smá áldásai mondása közben betol­dásokat mondjanak, mivel azt az ima megszakításá­nak tekintették. Így ez a szokás is csak „né­mely” közösségekben maradt meg.

Ami viszont mindmáig megmaradt minden közösségben, és a nagyünnepek alaphangu­latát meghatározza, az a nagyünnepi Ámidá, a különleges betoldásokkal.

Az első nagy különbség a harmadik áldás, ami egész évben a Teremtő szentségét dicsé­ri 1-2 rövid mondatban. Ros Hásáná és Jom Kipur napjaiban azonban 4-5 bekezdésen keresztül, hosszasan taglalja e téma kapcsán azt a vágyunkat, hogy ez az év legyen az, amikor az Örökkévaló nagysága mindenki számára nyilvánvalóvá válik: az igazak ör­vendeznek, a gonoszság eltűnik a világ­ból, és az Örökkévaló egyedül fog uralkod­ni. Ennek apropója talán az, hogy a hagyo­mány szerint ezekben a napokban van hoz­zánk az Örökkévaló a lehető legközelebb (ld. Ros Hásáná 18a, Jesájá 55:6 alapján), így en­nek kapcsán fogalmazzuk meg a bátor ké­rést, hogy most már maradjon is itt, ebben a világban, mindörökre.

A csendben, magunkban mondott nagyünne­pi Ámidá imánál lényegesen hosszabb az előimádkozó hangos ismétlése, mivel jóval több betoldást – költeményeket tartalmaz. Ennek az ismétlésnek az elején van 2-3 ima, amit csöndben, magunkban mondunk el.

Ezután következnek a közös énekek. Ilyen­ből általában imánként általában három-négy van. A sorok kezdőbetűi gyakran az ál­efbét (héber ábécé) szerint van­nak elrendez­ve.

Többféle imatípus váltakozik tehát:

  • Csendben mondott imák
  • Közösen, fennhangon énekelt imák
  • Soronként vagy versszakonként vál­takozva mondott imák. Ezek hasonlí­tanak a szlichot (bocsánatkérő imád­ságok) során a mindennap utolsóként mondott „pizmonhoz”.
  • Szintén jelentős mérföldköveket je­lentenek az egészen rövid, két-három soros kiemelések, amik tulajdonkép­pen nem is független versek, hanem csak közbevetett „felkiáltások”. (A modern imakönyvek ezeket vastagon kiemelve szokták jelölni.) Gyakran több ilyen követi egymást. Ezt is felváltva szokták ismételni: először az előimádkozó, utána a kö­zösség. Az utolsó szó szinte mindig ugyanaz szokott lenni: kódajs [szent].

A nagyünnepi Kedusá előtt mondott külön­leges, összetett és kivételes szerkezetű ima az Unetáne tokef, a 11. századi Mainz-ban élt, mártírhalált halt Amnon rabbi híres imá­ja.

Négy különböző részből áll, és kü­lönféle stí­lusú (lassú, gyors, vidám, melankolikus) dallamok vannak benne, szinte minden dal­lamváltozat szerint. (Akárcsak számos más nagyünnepi imának, ennek sincsen megsza­bott dallama, hanem többféle lehetőség kö­zül is válogathat az előimádkozó.) Ebben is van közösen, felváltva, illetve az előimádko­zó által egyedül énekelt szakasz.

Az ima alaptémája a nap különlegessége: ezen a napon még az angyalok is félnek az Örökkévaló ítéleté­től, az embereknek pedig még több oka van erre. A megtérés, az ima és a jó cselekedetek viszont el tud­ják távolí­tani a rossz végzést.

Nagyünnepi imáinkban tehát a 4 napi ima közül a muszáf az, ami talán a leginkább ka­rakterisztikusan kiemelkedik mind közül, és megadja a nap különleges jellegét. A fent említett Unetáne tokef a „közös nevező”, ami mindkét ünnepen – Ros Hásánákor és Jom Kipurkor egyaránt – elhangzik. A kü­lönbség: Ros Hásáná napját a 3 különleges áldás, míg Jom Kipurt a főpapi szolgálat le­írása színesíti.

Ros Hásáná 3 különleges áldása: Málchujot (királyság), Zichronot (emlékezés), Sofárot (sófárhang). Mindhárom áldás szentírási idézetekre épül: 3 a Tórából, 3 a Zsoltárok­ból és 3 a prófétai könyvekből.

A Jom Kipuri szolgálat leírásának különle­gessége az, hogy az egész közösség három ponton leborul (ami egész évben nem jel­lemző imáinkra). A másik fontos eltérés a vi­duj [bűnvallomás], melyben a héber ábécé rendjében elmondjuk a bűneinket. Ezt min­den Ámidá végén és az ismétlések végén egyaránt megtesszük (a nap folyamán össze­sen 10 alkalommal).

 

Vélemény, hozzászólás?