Kohelet – a bölcsesség (nem eléggé egyértelmű) dicsérete

A Szukot ünnepét követő első szombaton* a Tóraolvasás előtt olvassuk a Salamon király által írt Kohelet [Prédikátor] könyvét.

*Általában Szukot félünnep szombatján, de ha Szukot maga szombatra esik (mint például az idén), akkor Smini Áceretkor.

Ez a könyv hasonlít a Bibliában található Mislé [Példabeszédek] könyvéhez, melyet szintén Salamon bölcsességkönyveként tar­tunk számon.

Fontos különbség azonban a két könyv kö­zött, hogy míg a Mislé valóban jórészt füg­getlen aforizmákat és életbölcsességeket rendszerez, addig a most olvasott Kohelet­ben igenis könnyen rálelhetünk a minden gondolatát átszövő vezérfonálra: a boldog­ság – gyakran reményevesztett – keresésé­nek a története.

„Én, Kohelet, király voltam Jeruzsálem­ben.” (1:12)

Salamon volt Izrael történetének talán a leg­nagyobb királya. Aligha könnyű vetekedni vele: az ő idején békesség volt az országban, a környező országok felett is ő gyakorolta a hatalmat (ellentétben a történelem nagy ré­szével, amikor a környező országok gyako­rolták felettünk), felépítette a Szentélyt, ha­talmas gazdagságnak, bölcsességnek és tisz­teletnek örvendett. A Biblia szerint nem élt nála bölcsebb ember ezen a világon, és nem is fog (ld. Királyok 1., 3:12)!

Egyszóval: mindene megvolt ahhoz, hogy boldog legyen. Mindennek ellenére olyan intelmekkel ijeszt meg minket, mint például: „a sok bölcsességben van a sok harag, és aki a tudáshoz tesz hozzá, a fájdalomhoz tesz hozzá” (1:18).

Tehát sem a bölcsesség, sem a gazdagság, sem a dicsőség, sem a hatalom nem hozza el feltétlenül a kívánt hatást.

Ugyanakkor azt is írja, hogy „az embernek a bölcsessége megvilágosítja az ő arcát” (8:1). Vagyis világosságot, fényt és örömöt hoz a számára.

Az emberi lélek és az ő boldogsága az egy finom szerkezet, amit meg kell tanulni irá­nyítani. Kiismerni, hogy mi az, ami valóban jól működteti, és mi az, ami csak eltereli, el­kapja a figyelmét, örömöt ígér, de végül csa­lódást hoz.

Ebben a könyvben Salamon király gyakran ellentétpárokban mutatja be azt, hogy ugyanaz a dolog (pl. öröm, gazdagság, di­csőség, bölcsesség) hogyan tud jó és rossz végeredmény felé egyaránt vezetni (ld. Sá­bát 30b).

Mit jelent az, hogy „az embernek a bölcses­sége megvilágosítja az ő arcát”?

Az igazság az, hogy ismerünk nagyon bölcs embereket, akiken azonban valamiért mégis ritkán látszik a boldogság. Salamon király is erre figyelmeztet minket: nincsen garancia, nincsenek automatikus szabályok.

A bölcsesség örömöt hozó formája első­sorban az „életbölcsesség”. Azok a gya­korlatias információk, amiket mindenki tud, mégis, csak kevesen értik meg iga­zán.

Azt mindenki tudja, hogy a harag rossz, az öröm jó, a pozitivitás fontos, nyugodtnak kell maradni, békésnek lenni, kitartónak, stb.

Aki képes saját magát és az érzelmeit kont­rollálni, kordában tartani, és ebben a „mes­terségben” az apró trükköket kiismerni, an­nak ez mindenképpen örömöt és sikert hoz. Ezen a felfedezőúton a Tóra fontos és erőtel­jes segédeszköz.

Azonban annak, aki a bölcsességet szereti, annak nincsen szüksége ezekre a „gyümöl­csökre” ahhoz, hogy a bölcsesség örömöt okozzon neki. A megértés, a gondol­kodás, a problémamegoldás önmagában is lelkesedés és energia forrását jelenti a szá­mára. Sőt, ez a fajta örömforrás a nehéz idő­kön is képes átsegíteni az embert, ahogyan Dávid király tanította:

„Ha nem lenne a Tórád az örömöm, már elvesztem volna szenvedésemben.” (Zsoltá­rok 119:92)