Az előző hetiszakaszban olvastunk a kivonulás éjszakájáról, amikor egy bárány vérét kellett kenni a két ajtófélfára és a szemöldökfára. Ez volt a jel, hogy ezeket a házakat átugorja az Örökkévaló az elsőszülöttek csapása során.
Nem azért, mert az Örökkévaló nem tudja megkülönböztetni, hogy hol laknak a zsidók, hanem azért, hogy érdemet szerezzenek. Erre volt szükség ugyanis ahhoz, hogy a rabszolganéppel nagy csodák történhessenek.
A Tóra leírja, hogy milyen nagy dolog volt, hogy képesek voltak feláldozni a bárányt, ami rabszolgatartóiknak, a „főnökeiknek” volt az istene. Nem féltek attól, hogy ezért bármiféle megtorlás járhatna.
Logikus lenne, hogy a Tóra azt írja, hogy emlékezvén erre a csodára, tegyetek mezuzát a házatok ajtófélfáira.
Mégsem ezt írja, hanem azt, hogy erre a csodára emlékezvén tegyetek tfilint.
Ez szintén egy rövid szöveg – egy a karra, egy pedig a fejre. Miért kell a karra kötni bármit? Azért, mert „erős kézzel vezetett ki minket az Örökkévaló Egyiptomból” (Mózes 2., 13:9).
Furcsa: ahelyett, hogy a Tóra azt mondaná, hogy emlékezzetek a csodára az ajtófélfára írt szöveggel, helyette a karra és a fejre írt szöveggel emlékezünk.
Továbbá: a mezüzét csak az ajtónk egyik oldalára kell feltenni. A bárány vérét viszont mindkét oldalra, és a szemöldökfára is fel kellett tenni.
Ebből kezd kirajzolódni a mintázat: jobb, bal, fent. Nagyjából ugyanaz a szöveg van mindegyikben. Amikor kijöttek Egyiptomból, akkor nem tudták a házuknak az ajtófélfájára tenni. Hiszen nem volt még házuk. Úgy tűnik, hogy már rögtön a csoda másnapján, azonnal el kell kezdeni gyakorolni azt a micvát, ami a kivonulásra emlékeztet.
Ha ez igaz, akkor a tfilin tulajdonképpen nem más, mint a mezüze kiegészítője.
Így párhuzamot találunk az ember háza és a lelkének háza – teste között.
„Építsetek nekem Szentélyt, hogy köztetek lakhassak.” (Mózes 2., 25:8)
A Szentélyt azért kellett építeni, hogy az Örökkévaló Jelenléte rajta nyugodhasson. Hasonlóan, ha az ember kiérdemli, mind az otthona, mind a saját teste „megszentelődhet”, és alkalmassá lehet arra, hogy akár csak kisebb mértékben, de az Örökkévaló Jelenlétének helye lehessen.
Innen adódik egy magyarázat, hogy miért kell karra és fejre tfilint rakni: hogy a mezuzá kiegészítőjeként megszentelje az ember testét.
Magyarul úgy mondjuk, hogy „szemöldökfa”, mivel ott van, ahol az ember szemöldöke.Héberül is hasonló kifejezést használunk: máskof, a „pillantani” (leháskif) szóból. Az ember a szeméből pillant le. A tefilin kapcsán is úgy áll, hogy „a szemeid közé” (Mózes 2., 13:9) kell tenni.
Eredetileg vért kellett kenni a két ajtófélfára és a szemöldökfára. Most viszont szöveget kell kötni mind a házra, mind az emberre – ez szenteli meg. A szöveghez való szó szerinti „kötődésünk” az, ami minket megszentel.
Számunkra a szöveg, a szent írás, ahogy ahhoz kapcsolódunk, és ahogy az alapján próbálunk útmutatást nyerni az életünkhöz, az valóban magasabb szintre emel, és az hoz szentséget.
Ezért is van az, amikor tfilinben vagyunk, akkor egy sor különleges előírás van, például: nem szabad hétköznapi dolgokról beszélgetni, nem szabad hétköznapi ügyekre gondolni, csak szent dolgokra. Ez adja a tfilinnek a szentségét.
