Ebben az időszakban egyik ünnepünk éri a másikat. Nemrég ért véget Purim, de már most érezhetően közeledik Peszách, és Peszáchot pedig Sávuot követi.
Az ünnepek pedig nemcsak történelmi emléknapok, hanem a saját lelki életünknek is „töltőállomásai”. Minden ünnepnek megvan a maga különleges jellege.
Így Peszách nemcsak az Egyiptomból való kiszabadulásunknak az ünnepe, hanem általában is, magában hordozza a szabadság erejét. Sávuot pedig nemcsak a Tóraadás ünnepe, hanem a Tóratanulásé is. A két ünnepet összeköti a Tóra által előírt 49 napos omerszámlálási időszak:
„Számoljatok magatoknak az ünnep másnapjától, a lengetés omerjének bemutatásától hét hetet, teljesek legyenek.” (Mózes 4., 23:15)
A két ünnep fő jellegét összekapcsoló ívet Bölcseink pedig így írják le:
„’És a kőtáblák Isten művei, és az írás isteni írás, vésés [chárut] a kőtáblákon.’ Ne úgy olvasd, hogy vésés [chárut], hanem szabadság [chérut], mert nincsen szabad ember, csak az, aki a Tóra tanulásával foglalkozik.” (Pirké Ávot 6:2, Mózes 2., 32:16 alapján)
Peszách szabadsága tehát úgy kapcsolódik Sávuot Tóratanulásához, hogy a Tóra az, ami igazán képes szabaddá tenni. A Peszáchkor megszerzett fizikai szabadságot újabb szintre emelni.
Sokszor úgy gondolunk a Tórára és a törvényre mint kötelezettségre: Tórát kell tanulnunk, a törvényeket be kell tartanunk, imára kell mennünk.
Bölcseink – sőt, a nem zsidó világ bölcsei is – arra tanítanak minket, hogy ezt egyáltalán nem kellene így felfognunk.
Rohanó világunkban mindnyájunkon erős a nyomás, hogy termeljünk, dolgozzunk, éjt nappallá téve
eredményeket érjünk el, tegyünk le valamit az asztalra. Ebben az értékrendben minden, ami nem a célt szolgálja, az időpazarlásnak számít.
Ennek ellenére számos olyan sikeres multinacionális céget ismerünk, akik kifejezetten arra buzdítják a dolgozóikat, hogy néha lazítsanak, játszanak, kapcsoljanak ki. Miért? Sajnos nem emberbaráti szeretetből teszik ezt. Hanem azért, mert tudják, hogy ez mennyire pozitívan hat a termelésre.
Az emberi agy csodálatos teremtés. Nemcsak akkor dolgozik, amikor mi „járatjuk”. Éjszaka, amíg alszunk, új erővel töltődik fel. Kutatások bizonyítják, hogy az alvás éjszakai óraszámának megnövelésével az agya is jobban fog. Bármilyen hihetetlen, de igaz: több alvással több eredményt tud kihozni az ember ugyanabból a 24 órából.
Hasonlóan, ha a munkáját olyasmivel szakítja meg, ami ahhoz nem kapcsolódik közvetlenül, és képes arra, hogy szórakozzon, ellazuljon, akkor az is javítja a teljesítményt.
Sokan felteszik a kérdést: miért is kellene zsinagógába járnom? Miért pazarolnám az időmet Tóratanulással vagy imádkozással? És sajnos sokan nem elégszenek meg azzal a kézenfekvő válasszal, hogy azért, mert az Örökkévaló így parancsolta.
Számukra a fenti gondolatmenet egy új válasszal szolgálhat: kikapcsolódni a munkából. A hagyományos zsidó vallási, zsinagógai tevékenységeinkre nem kell úgy tekintenünk, mint feladatra, amit le kell tudnunk. Hiszen az Örökkévaló a Tóráját szeretetből adta nekünk – ajándékba, hogy javítsa vele az életünk minőségét.
Innen új értelmezés is adódik Bölcseink tanítására: „nincsen más szabad ember, csak az, aki a Tórával foglalkozik.” A Tórával való foglalkozásban ugyanis valóban kifejeződik a szabadságunk. Nem vagyunk a munkának, a napi rutinunknak a rabjai, hanem képesek vagyunk időt teremteni arra, ami értékes a számunkra.
