Ha szembejössz velem az utcán, lenézek

„Ne kutakodjatok szemeitek után és szíveitek után, amik után paráználkodtok” (Mózes 4., 15:39)

A nyári időszak beköszöntével előtérbe kerül a Tórának ez a több szempontból is különleges törvénye. Nem csak azért, mert éppen a nyár kellős közepén, az ezen a héten olvasott hetiszakasz végén (Slách) olvassuk fel a zsinagógában. Ugyanez a szakasz szerepel a minden reggel és este elmondandó Smá Jiszráél imában, aminek ez a szakasz a harmadik része. A tágabb szöveg témája szintén a látással kapcsolatos: a cicit, azaz szemlélőrojt parancsát tartalmazza, melyet a ruhák szélére kell felakasztanunk, hogy egyfajta látványos emlékeztetőként szolgáljanak számunkra arról, hogy kik is vagyunk, és mi a feladatunk ebben a világban: az Örökkévaló parancsait betartani. Ez a parancs egyébként fontosabb az idővel feltűnőbbé és népszerűbbé váló, jól látható fejfedőnél, a kipánál, mely eredetileg szokásként kezdte, de a nép idővel egyre fontosabb szintre emelte fel.

Durván megfogalmazott imaszöveg

Kezdő zsidóként, amikor még csak tanulgattam a héber nyelv rejtelmeit, számomra meglepő volt, amikor megértettem ezen mondat pontos jelentését. A fent idézett mondatban ugyanis a „paráználkodjatok” szó a mai héberben ugyanúgyabban az alakban szerepel, mint e foglalkozás űzője, ami magyarul nyomdafestéket nem tűrő szó. Hogyan létezik az, hogy a zsidók naponta kétszer ilyesmit vesznek a szájukra, ráadásul kötelező jelleggel, a legfontosabb imájukban? Rámbám megmagyarázza, hogy a héber nyelv különlegessége az, hogy nincsenek benne eredendően trágár kifejezések. Lehet, hogy a népi használatban egyik-másik szó jelentése erős, de ha a szó gyökerét megnézzük, azt láthatjuk, hogy minden profán tevékenységgel kapcsolatos szó nem önálló kifejezés, hanem „osztozkodik” jelentésében egy másik, kapcsolódó értelmű kifejezéssel. Esetünkben a „prostituált” kifejezés ugyanazt jelenti, mint a táplálék, ellátás, talán azért, mert ez volt a legősibb foglalkozás.

Mindennel együtt én azt gondolom, hogy azért is használhat a Tóra ezen a helyen ilyen erős felhanggal rendelkező kifejezést, hogy jó alaposan rászóljon az olvasóra, „helyretegye” a férfiakat, akik veleszületett természetes ösztöneinél fogva erősen érintettek a témában.

A rossz ösztönnel, a minden embert kísértő erővel kapcsolatban a Tórában ezt találhatjuk: „Mert az ember szívének ösztöne rossz születésétől fogva.” (Mózes 1., 8:21) A Talmud pedig azt írja, hogy az Örökkévaló a Tórát és a Tórában rejlő parancsolatok betartását ajánlja, ami az ezáltal okozott problémákat megoldja: „Így szól a Szent, Áldott Ő Izraelhez: fiam, teremtettem rossz ösztönt, és teremtettem a Tórát, ellenszerként neki.” (Kidusin 30b)

Minden téma, amit a Tórában, Bibliában irányelvként találunk, a későbbi törvénykönyveinkben egészen konkrét és pontos leírásként szerepel. „Aki egy nőnek a kisujját megbámulja, az ugyanúgy számít, mintha a legintimebb testrészét nézegetné” írja a Talmud (Beráchot 24a). Aki mégis ilyet tesz, az megszegi a fent említett tórai parancsolatot, hacsaknem véletlenül pillantott arra (Misna Berura 75:7).

Irreális ortodoxia vagy sodródó liberalizmus?

E szigorú törvények, ugyanúgy mint az ezáltal előírt viselkedés, és az ezt betartó különcnek látszó egyének teljesen testidegennek látszanak mai, felvilágosult nyugati világunkban. Közben persze természetesen még a legtájékozatlanabb ember hátsó gondolataiban is ott van az, hogy ez teljesen függ az adott országtól: Izraelben, csak úgy mint a muszlim országokban mi sem természetesebb, hogy a nők alapjáraton zártabb módon öltözködnek, a nyári időszakban is. Ha pedig egy lengébben öltözött európai turistanő arra téved, nem kell attól tartania, hogy a férfiak megbámulják: máshová néznek, lefelé, felfelé, a távolba fókuszálnak, elfordítják a fejüket, vagy megelőzik, előresietnek.

Pedig a mai magyar valóságban is lehet találkozni a legnagyobb nyári melegben is hagyományos magyar öltözékű, népviseletet hordó asszonnyal. Ez az „ősi maradvány” az emlékeztető arról, hogy nem is olyan régen, alig egy évszázaddal ezelőtt még nem létezett cniut, azaz vallásos öltözködés – révén hogy az egész világon mindenki úgy öltözködött, hogy azzal a vallásoknak semmi problémája nem volt.

A „vallásos öltözködést” nem mi, vallásosok találtuk fel. Mi következetesen ugyanott maradtunk, ugyanazt a pozíciót képviseljük, mint már több ezer éve. A társadalom vallástól elrugaszkodó része az, ami elképzelhetetlenül messze sodródott attól, ami a saját normája volt egykor.

Ezzel egyidőben dokumentáltan megnőttek a válási arányok, házasságtörések száma. Ahogyan a társadalom egyre szabadabbá és kötetlenebbé vált, úgy éreztette ez az általános jelenség a kihatását a hétköznapokra. A téma egyre kellemetlenebbé vált a vallástalanok számára is. A családi élet, az otthon békéje már nem azt a fontosságot képviseli. Értékesebbé vált a személyes vágyak kielégítése.

Érdekes egyébként megjegyzeni, hogy a cniut szó eredeti jelentése szerénység, alázatosság, a mindenáron előtérbe törekvésnek az ellentéte. „Alázatosságban járj Isteneddel” – ebben a formában szerepel ez a szó a legismertebb helyén a Szentírásban (Michá 6:8). Ebből az következik a mi világunkra nézve, hogy aki úgy öltözködik, hogy közben a világ felé megmutatja saját testének bizonyos részeit, az valójában az előtérbe tolakszik, saját magára, saját testére irányítja a külvilág, az idegenek figyelmét. Ez értelemszerűen nem tartozik azok közé a tulajdonságok közé, amiket a szellemileg igényes ember megszerezni törekszik.

Az internet veszélyei

Ezen statisztikák mellett én mindig ironikusnak érzem azt, ha a zsidóságot kritizálják azért, amiért elmaradott hagyományokhoz ragaszkodik. A tények és a minket körülvevő világ, a mai állapotában 100%-ig minket igazol. Nem is vallásos és nem is zsidó volt az a szülő, akit a minap hallottam, hogy ő legszívesebben teljesen megtiltaná a gyerekének az internethasználatot, hacsak nem lenne olyan nélkülözhetetlen, mert annyira könnyű a legkisebb gyerekeknek is rákattintani a „felnőtt tartalmú” oldalakra. Érthető, hogy semelyik szülő sem szeretné ezt a saját gyerekének. Mégis, a vallásos zsidó társadalmat folyamatos kritika éri, hogy miért akarnak az elmúlt évszázadokhoz hasonló életvitelt folytatni?

Az internet használata megosztó kérdés. Én például mindennap olvasom az egyik közismert magyar híroldalt, melynek minden oldala tele van a legkülönbözőbb fedetlen női testrészekkel (a szerkesztők feltehetően ezt is az oldal „vonzerejének” szánják), miközben maga a szöveges tartalom sokszor igen magas színvonalú. Ámulok és bámulok a kettő közötti erős kontraszton, de nem akarom saját lelkemet ezzel beszennyezni, ezért a számítógépemen a reklámblokkoló az összes képet blokkolja arról az oldalról. Nem hiányoznak, a legkisebb mértékben sem.

„Kit zavarhat egy ártatlan kézfogás?”

Hasonló a helyzet a férfi-női érintkezés ügyében, mellyel kapcsolatosan az ortodox álláspont az, hogy csak a házastársunkat érintjük meg. Nem köszönünk a többieknek sem öleléssel, sem puszival, de – a hagyományos vonal szerint – még csak kézfogással sem. Emiatt persze gyakran magyarázkodásra szorulunk, főleg, mivel ez a törvény nem tesz semmilyen különbséget a másik ember életkora szerint, pedig így a legtisztább a helyzet. A nem vallásosak hüledezve értetlenkednek: hát csak nem gondolja bárki is azt, hogy egyetlen érintés olyan hatást gyakorol az emberre, ami már valamiféle tilalmas cselekedethez vezethet?

Az értetlenkedés mögött a számára kellemetlen következtetés megkerülése rejlik. Ha ugyanis nekünk van igazunk, akkor ő a folyamatos érintései által állandóan rossz hatást gyakorol a lelkére. A legtöbb esetben nem igaz az, hogy a kézfogást néhány lépésen belül azonnal követné az intim testi kapcsolat. Viszont az ember érzékeny érzelmi lény. Ezek a látszólag jelentéktelen impulzusok mindennel együtt beindítanak olyan belső folyamatokat, amik eleinte egy-egy fejben megjelenő gondolathoz vezetnek, utána innen potenciálisan továbbgyűrűznek. Nekem senkinek nem kell ezt elmagyaráznia, mert én nem vallásos családba születtem, és nagyon jól emlékszem, hogy milyen volt az, amikor a gimnáziumban az volt az elterjedt szokás, hogy a fiúkat kézfogással, a lányokat puszival köszöntöttük.

A férfi-női kézfogás leállítása az én életemben számomra azt jelentette, hogy helyükre kerülnek a nemek közötti egyértelmű határok.

A mai ember nem szereti azt, ha lekorlátozzák a szabadságát. Úgy érzi, hogy ettől kezdve nem lehet igazán önmaga, mert innentől csak valamiféle meghatározott pályán mozoghat. Sokszor azonban amikor az ember, akár kényszerűségből, de testközelből megtapasztal egy-egy ilyen korlátot, akkor ő van meglepve a legjobban azon, hogy ez a korlátozás micsoda új világokat nyitott meg előtte. Sok szabályunkkal ez a helyzet, például a szombati munkatilalommal is (melyről, Isten segítségével még lesz szó ezeken a hasábokon). De a női-férfi elkülönítésben is rejtőzik egy felszabadító erő. Attól kezdve, hogy nem az érzelmeim irányítanak, előtérbe kerül az, hogy mi az, amit valóban én akarok. Lassanként kibontakozhat a saját személyiségem. És nem azt mondom többé, amit a vágyaim mondatnak velem, hanem azt, amit valójában, szívem mélyén gondolok.