Ezen a héten szerdán (Elul 13-án) volt a bagdadi főrabbi, Joszéf Cháim (1835-1909) halálozási évfordulója (jorcájtja).
Ő volt a szefárd zsidó világ egyik legkiemelkedőbb és legkülönlegesebb Tóratudósa, akinek műveit szefárd testvéreink mind a mai napig tanulmányozzák.
Különlegesen termékeny szerző volt, a héber nyelvű Wikipédia nem kevesebb mint 63 művet sorol fel, melyek az ő tollából származnak.
Ezek közül talán a legismertebb, melyről nevét is kapta, a Ben Is Cháj, szó szerint „élő ember fia” (vö. Sámuel 2., 23:20, Beráchot 18a).
Ez a könyv viszonylag szokatlan formában íródott: a heti tórai olvasmányok szerint rendszerezve, elsősorban a zsidó élet törvényeiről, a halachákról tanít, de úgy, hogy azokat összekapcsolja a hetiszakaszokkal, mélyebb magyarázatokkal, és átfogó, filozófiai és gyakran kabbalisztikus gondolatokkal.
Rabbiktól talán kevésbé megszokott módon egy „mesekönyvet” is írt, Nifláim Máászechá címmel („csodálatosak a Te tetteid”, vö. Zsoltárok 139:14) – természetesen elsősorban nem gyermekek számára, hanem a felnőttek inspirációjára, mivel felismerte a történetmesélésben rejlő különleges energiát.
A rejtélyes talmudi elbeszélések megértését segítő, klasszikussá vált műve a Ben Jehojádá, melyben igyekszik felfedni az ősi történetek mögött rejlő mélységet és utalásokat, rejtett jelentést.
A legtöbb nagy Tóratudóshoz hasonlóan ő is írt magyarázatot a vallási irodalom legnagyobb klasszikusaihoz: a Pirké Ávot / Atyák tanításaira írott magyarázatai a Birkát Ávot, ill. Chászdé Ávot c. művében, a Tóra hetiszakaszaira írott magyarázatai az Áderet Élijáhu, ill. Ben Jehojádá ál háTorá c. műveiben találhatóak meg.
A kabbaláról írt Dáát uTevuná (Tudás és megértés) című bevezető műve szintén klasszikussá vált azok körében, akik ebben a tudományban szeretnének jártasságot szerezni.
Tudásából és tanításai örök kútforrást hagytak mindnyájunkra – nemcsak a közössége vagy a szefárd zsidóság számára.
Emléke és szellemi hagyománya váljon áldássá mindannyiunk számára!
