Amiről nem beszél(het)ünk

„[…adj] dicséretet azoknak, akik Téged félnek, jó reményt azoknak, akik Téged keresnek, és lehetőséget megszólalni azoknak, akik Benned reménykednek […]”

„[…] az igazak lássák, és örvendezzenek, az egyenesek vigadjanak, a jámborok énekelve örüljenek, az aljasság pedig tartsa csukva a száját (ld. Jób 5:16), és minden gonoszság, együtt, mint a füst, illanjon el, amikor eltávolítod a rosszaság uralmát a földről.”

Ezek az utópisztikusan hangzó sorok a nagyünnepi imáink központi részéből származnak, amiket ezekben a napokban többször is elmondunk. Most múlt el az új év, Ros Hásáná, amikor két napon keresztül ezeket az imákat mondtuk csendes és hangos imáinkban, és jövő héten itt a bűnbánó nap, Jom Kipur, amikor újra mondani fogjuk. Arra kérjük imáinkban az Örökkévalót, hogy hozza el mihamarabb azt a helyzetet, amikor az Ő uralma ezen a világon nyilvánvalóvá válik, és megszűnik minden rossz dolog.

A kiemelt részekből figyelemreméltó gondolatpár rajzolódik ki: a mostani helyzetben azoknak van lehetőségük beszélni, akik rosszat akarnak, és azoknak nincs, akik jót akarnak. Kérjük, hogy legyen „lehetőség megszólalni”, szó szerint „száj nyitása” (pitchon pe) azoknak, akik Benned reménykednek. Valamint azt is kérjük, hogy ne legyen lehetősége megszólalni az „aljasságnak”. Mindebből a kérésből világos, hogy jelenleg pontosan fordítva van: most a rosszak beszélnek szabadon és a jóknak kell hallgatniuk, akaratuk ellenére is.

Lássunk egy rövid történelmi áttekintőt arról, hogy az idők folyamán hogyan jelentkezett ez a – talán borúlátónak tűnő – elv a gyakorlatban. A régi időkben a zsidó nép fizikai üldöztetésnek volt kitéve, létében volt folyamatosan fenyegetve. A középkori inkvizíció idején tökéletesen érthető, hogy a zsidók ellen bármilyen vádat szabadon lehetett mondani, miközben mi a saját „szólásszabadságunkról” nem is álmodhattunk, örülhettünk, ha az életünket meg tudtuk menteni. A modern korban is voltak olyan uralkodó eszmék (nácizmus, kommunizmus), amelyek idején csak a zsidók, vagy általában a vallások gonoszságáról lehetett hallani, de az ellenkező véleménynek nem volt szabad fóruma.

Mi a helyzet manapság? Vajon elavulttá vált az imánk szövege, csak azért, mert a jogtalan támadások ellen immár szabadon védekezhetünk?

Azt gondolom, hogy nem. Van egy hosszú listám meg nem írt Orti.hu cikkekről (sőt, a megírt cikkeken belül is vannak a sorok közötti részek, ahol működik az öncenzúra), amiket azért nem írhattam le, mert nem olyan ideális világban élünk, amilyenért imáinkban fohászkodunk. Amiket egyáltalán nem lenne bölcs dolog, ha leírnék, őszintén, és úgy, ahogy gondolom (noha feltehetőleg semmi bántódásom nem esne, ha leírnám). Miért?

Az imában úgy áll, hogy az Örökkévaló el fogja távolítani „a gonoszság uralmát”. Vajon valóban a gonoszság uralkodna a világon? Hiszen a helyzetünk láthatóan sokkal jobb mint korábbi nemzedékekben volt.

Mindezzel együtt, az kiderül az imából, hogy akinek a hangját hallhatjuk, az uralkodik. Márpedig ma a világban elsősorban az ateizmus, liberalizmus hangjait hallhatjuk. Ezen túl, más vallásokét (akiket szintén nem lenne bölcs offenzív kritikával illetnünk, kisebbségben lévőként). Valamint a zsidóságon belül is, noha létszámarányaiban rohamosan növekszik, és néhány generáció múlva, az előrejelzések szerint felülkerekedik, de jelenleg kisebbségben van a Tórához és a valláshoz hű zsidóság.

Ezen csoportok egyikével sem helyes nyíltan szembeszegülni, akár azért, mert ők vannak többen, akár azért, mert nem használ semmit. Például, ha egy nem vallásos zsidónak szeretnénk a Tóra szépségeit bemutatni, azt sem tehetjük úgy, hogy kritizáljuk az ő életvitelét, mert azt személyes sértésnek veheti. Egy ilyen világban az igazaknak kell csendben maradnia. És a gonoszok? Ahogy az imában kérjük: „az aljasság pedig tartsa csukva a száját”.

„A Messiás eljövetelének ideje előtt eluralkodik a világon pimaszság [chucpá].” (Szotá 49b)

Miközben a legutóbbi nemzedékek a feddést és a kritikát egyre nehezebben tűrik el, a szólásszabadságnak köszönhetően mindent szabad mondani. Olyan dolgokat is, amik az emberi lelket beszennyezik. A zsidó jog szerint három bűn van, amiket az ember akkor se kövessen el, ha az élete múlik rajta (jéhárég veál jáávor, ld. Szanhedrin 74a): 1. bálványimádás, 2. emberölés, 3. Tóra szerint tiltott szexuális kapcsolatok (pl. házasságtörés, homoszexualitás, ld. Mózes 3., 18:6-23). A Talmud leírja, hogy a bálványimádásra való kísértés még az ókorban megszűnt (Szanhedrin 64a). A maradék kettőt azonban megtaláljuk bármelyik modern filmben, lényegében ezek alkotják a legtöbb film témáját.

Sok példát lehetne még mondani arra, amikor „az aljasság”, „a pimaszság” manapság nem tartja csukva a száját. Szeretném azonban egy pozitív példával befejezni. Azt is fontos ugyanis észrevenni, ha a világ halad a célja felé, amikor a jók beszélhetnek, akik nem jók, azok pedig nem mondhatják azt a rosszat, amit gondolnak. A gyűlöletbeszéd tilalmával, illetve szalonképtelenné válásával tapasztalhatunk ilyet.

Ha ma vallásos zsidóként járom az utcákat, nem mondhat rám akárki akármit. Vannak ugyan elvétve „bátor” antiszemiták, akik meg merik mondani a véleményüket hangosan, de a legtöbben félnek. Ez jó. Ezt kérjük az imában: „az aljasság tartsa csukva a száját”. Ha már olyan dolgot gondol, ami aljasság, és pillanatnyilag nem képes arra, hogy ő maga megváltozzon, akkor legalább a száját tartsa csukva, és ne mérgezzen másokat káros gondolataival. Noha azt is gondolhatnánk, hogy ez csak elfedi, de nem orvosolja a gyűlöletet, mégis, már ez is a jele, a kezdeménye annak, hogy végül az Örökkévaló uralma meg fog valósulni.