Káin „próféciája”: vajon miért nem segítette a megtérésben?

Káin úgy vonult be az emberiség történeté­be, mint az első testvérgyilkos.

Akik azon­ban valamivel alaposabban ismerik a Tórát, azok tudják, hogy az irigységnek is ő az ős-szimbóluma: irigy­kedett Ábelre, amiért az ő áldozatát elfo­gadta az Örökkévaló, és az övét pedig nem. Ez vezette végül szörnyű tettéhez.

Ijesztő figyelmeztetés ez, különösen ezekben a nehéz hetekben. Hiszen a vallás lényege, célja az emberek jobbá tétele. Ahogyan a Talmud mondja:

„A bölcsesség célja: a megtérés és a jócsele­kedetek.” (Beráchot 17a).

Káint azonban nemhogy nem tette jobbá a „vallásossága”, hanem éppen a legrosszab­bat hozta ki belőle.

Hogyan mehetett ennyire tévútra a jószándék? Milyen lelki hiányosság állhat a történtek hátterében?

(Káinhoz szólt az Örökkévaló – vajon próféta volt? Megilá 3a szerint csak az a próféta, akinek mások számára is van üzenete. További válaszok és vita található erről a Mi Yodeya fórum oldalán, „Is Cain a prophet?” címmel.)

Miután látta az Örökkévaló Káin elkeseredé­sét, azt mondta neki:

„Ha jót teszel, felemeltetsz, de ha nem, az bűn az ajtó előtt uralkodik, és te pedig ural­kodjál rajta.” (Mózes 1., 4:7)

Meglepő a válasz, hiszen egyszerű olvasó­ként azt látjuk, hogy Káin eredetileg – a gyilkosság előtt – nem tett semmi rosszat. Ő hozta az első áldozatot a világon – még ha nem is a legtökéletesebbet.

Az irigységét pedig könnyen mérsékelhette volna a Teremtő, ha például ezt mondja: „Káin, ne aggódj, a te áldozatod is jó, azt is elfogadom!” Ehelyett azonban azt mondta: „Én a te áldo­zatodat valóban nem fogadom el. De te ezzel ne is törődj!”

Ignorálni a külvilágot – az önállóság ereje

Mindez forradalmi üzenetet hordoz, azok számára, akik folyamatosan a külvilág elis­merésére vágynak. Amit Káinnak mondott az Örökkévaló, azt aligha lehet túllicitálni:

még az Örökkévaló­ra se hallgass! Nem­hogy más emberekre.

Ezt azonban igen nehéz értelmezni. Hi­szen hogyan is juthat olyasmi eszünkbe, hogy az Örökkévalóra nem hallgatunk, és az Ő ér­tékítéletét figyelmen kívül hagyjuk?

Nos, ha ez akadályozza a lelki fejlődésün­ket, akkor azt éppenséggel Ő maga kéri – ebben a történetben – hogy hagyjuk figyel­men kívül.

Mennyivel inkább igaz ez más emberek ér­tékelésére! Bármilyen bölcsek, fontosak, ti­szeletreméltóak is legyenek.

Csak arra össz­pontosítsunk, hogy mi ma­gunk jót tegyünk. Mert: „ha te jót teszel, fel­emeltetsz”.

Vagyis nem az számít, hogy most hol tartasz és ki minek tart, hanem azt, hogy képes vagy-e mind­ezen túllépni és továbbfejlődni.

A legtökéletesebb szintje ennek az útvonal­nak az, ha az emberhez a másik értékelése sem nem tesz hozzá, sem nem vesz el:

ha jót mondanak róla, akkor az semen­nyire sem javít a hangulatán, és ha ros­szat, az pedig nem keseríti el – a legkisebb mértékben sem.

Káin többre volt hivatott

Ámde tudjuk, hogy legtöbbünk nem tart ezen a szinten. Igenis érzékenyek vagyunk mások véleményére. Számunkra az az üze­net, hogy használjuk a bátorításnak ezt az eszközét bölcsességgel: igyekezzünk biz­tatni másokat, akikre felnézünk.

Mi magunk pedig kerüljük a negatív üzene­teket. Nemrégiben olvastam egy íróról, aki délután 2 óra előtt szándékosan nem olvas emaileket, mert – ismervén magát és a kö­zönségét – tudja, hogy jó eséllyel fog érkez­ni egy kritikus hangvételű levél, ami azon­ban visszavet a lelkesedéséből.

Ez megnehe­zítené számára a kreatív és szabad alkotó te­vékenységét. Ezért inkább elkerüli ezt az „energia-aknát”.

Vajon az Örökkévaló rosszat tett azzal, hogy Káinnak ilyesmit mondott?

Hiszen láthatjuk, hogy nem érte el azt a célját, hogy Káint fel­emelje.

„Minden előre láttatik, de a szabad válasz­tás megadattatik.” (Ávot 3:15)

Rámbám azt tanítja, hogy ez az egyik legsú­lyosabb, szinte megoldhatatlan paradoxonja a vallásos filozófiának (ld. Hilchot Tesuvá 5:5): ha az Örökkévaló mindent tud, akkor hogyan lehetséges a szabad választás?

Vajon ez nem határozza meg előre, hogy mit fog dönteni az ember?

Káin történetében fel kell tételeznünk, hogy az Örökkévaló olyasmit mondott neki, ami­vel segíteni akarta őt. Még akkor is, ha tud­ta, hogy végül rosszul fog dönteni.

Még az is lehetséges, hogy eredetileg éppen ezért nem fogadta el az áldozatát: mivel tud­ta, hogy megvan benne a potenciál, hogy e trauma által még jobb emberré váljon. Hogy a jóra – egyfajta maximalista fejlődés-moti­vációra – használja fel a kívülről érkező visszautasítást.

Eszerint nem az a jelentése a fenti mondat­nak, hogy Káin ne hallgasson az Örökkévaló véleményére, hanem az, hogy ha képes, ak­kor igenis hallgasson rá. „Én tudom, hogy te képes vagy többre is! Ezért nem fogadtam el az áldozatodat. Ábelét elfogadtam, mert szá­mára ez a maximum.” Mégsem ezt mondta neki (legalábbis nem explicit), hogy meg­őrizze a szabad választásának egyensúlyát.

Ezt jelenti a mondat első fele: „ha jót teszel, felemeltetsz” – te nagyobb cádik [igaz em­ber] lehetsz mint Ábel.

Ha azonban Káin, vagy mi magunk, úgy érezzük, hogy nem vagyunk képesek erre, akkor valóban az a helyes, ha „visszavonu­lunk” a saját világunkba, ahol semmi más külső tényező, semmilyen értékelés vagy kritika nem létezik. Kizárólag mi magunk és a saját fejlődésünk.

Ez a mondat második fele: „ha nem, akkor a vétek az ajtó előtt leselkedik – de te uralkod­jál rajta.” Azaz: képes vagy arra, hogy le­győzd azt az irigységet, amit a külső kritika okoz benned.